Csak nekem? Ó, hát nem is azért mondtam ám...(de jó tudni, hogyha reklamálok, akkor kapok kárpótlást! :))

Cserében én is...de szokásomtól eltérően, kicsit hosszabb lesz! :)

Somlyó György
Ahhoz aki jönni fog

1
Hogyan képzeljem el őt
aki óriás marokkal fogja össze
azt ami széthullt
s egyetlen mozdulattal széthasítja
ami recseg de nem akar engedni

Hogyan merjem felidézni őt
aki most már mindent mer ami van

2
Kitörjük a konok és ragyogó
tornyok kapuit miket magunkra zártunk
még mielőtt ránkomlanának

És feltépjük a nyomor
mind szélesedő karámjait
még mielőtt barommá hajszolnának

És széthajigáljuk
a vállunkon hegyekbe rakott pénzt
még mielőtt eltemetne

Nem csodáljuk többé a hercegek
csillogó térdszalagján a gyöngyöt
nem remegünk kerekkalapú papok
szentsége előtt a zsámolyon
nem perdülünk parfőm és vér
szagától szédelgő katonák
gáláns és állati szavára
és nem maradunk meg a csendes megvetésnél
kalmárok nagyképü üzelmei előtt

De még nem hánytunk le magunkról mindent

Úgy állunk itt mint a vetkőző nő
egy perccel a gyönyörűség előtt

3
Csak dal vagyunk mely a jövőből csendül

4
Hogy énekeljelek ki engem énekelsz

Dadogva próbálom a zengő
dalt mely elárad rajtam mint a tenger
és mint a tenger otthagy hirtelen

Mondd meg ki vagyok
hogy megmondhassam én is
rákiálthassam
mint egy képet a felmeredő falakra
kirakhassam
a levegő ropogó vásznára tömör betűkből
hogy te ki vagy

5
Vedd óriás ónodat
s rajzolj meg engem megyek az utcán
folyton készülve az elmondandó szavakra
egy idegen város bűvös útjain
hol nem ismerek senkit nincs semmi dolgom
mégis érzem mindenki rámnéz
egy pillantással az enyémbe
kötözi sorsát
és várja hogy elmondjam neki
mi lesz velünk

6
És rajzold mellém őt is
akit elhagytam s akihez
vissza fogok térni
mert őt keresem ezeken az útakon is
mint egy virágot
a nagy-nagy falak tövében
melyre elmosolyodik a nehézszívű vándor

7
És rajzold fel a roppant ünnepélyeket
hová majd elmegyünk vele
a többiek közé
ahol mindenki felmutatja majd mit mívelt
mivé formálta a mindig megújulni áhító
anyagot a kimeríthetetlen évszakokban
nyár forró kelméit téli szikrázó
érceket az ősz sugárzó áramait
s a földet forgató tavaszt
mivé a nappalok kinyíló végtelenét
s a mélységbe záruló éjeket
Hol könnyű táncok vonalain
rajzolódik ki az újuló évre a terv
mely síma betonba rohanó vasba feszül majd
és énekben fogan a törvény

8
Lássátok
roskadásig tele voltam mindennel
oly tele hogy közelíteni se tudtak
hozzám hogy közelíteni se tudtam
senkihez
De most kiloccsantottam a földre mindent
nem kár érte hagyjátok nem sajnálom
fényesre csiszolt a várakozás
és meg-megcsendülve
csillogó cseppekben hull belém
a jövendő