Na tessék ,akkor kárpótlásul csak Neked néhány/talán szerinted is méltányosabb/
vers.....
/nekem tetszenek../
*******
Balla Zsófia
NE LÉGY SE VÍG,SE SZOMORÚ
Ne légy se víg, se szomorú,
A kedv: az égiháború.
Megjön, eláll. S csak az marad,
amit a perced átharap.
Pörgess parazsat, perecet.
Amíg fölérsz a meredek
úton, a bátyád szembefut.
Nyiss emléket, fakó kaput.
Anyád a küszöbön tanyáz,
levelektől hemzseg a ház;
kérleled, jöjjön már haza, -
suhog az utak atlasza.
A fényes szél, a téli, majd
Elhozza, mint az ünnepet.
Így járkál derűre ború.
Ne légy se víg, se szomorú.
AMEDDIG ÉLSZ
Amíg az ősz a sziklavár
amíg a fecske visszajár
Csak addig élsz
csak addig élsz
amíg lerogy a gesztenye
parázs a forró avaron
amíg kihűl a tó vize
hal szeme szűkül kékül
a tó az őszben kifakul
és ringva jár a köd szelíd
kutyák ugatnak tépdesik
az ehetőt rossz lábbelit
szegény rokonok fölveszik
Csak addig élsz míg mondhatod
van házad és van asztalod
mögötted gumitalpú árny
hangodon sókristály sirály
az ablakodban rózsa ég
fehér üvegből vízpalást
hogy átöleld a tornyokat
hogy este betakard anyád -
Csak addig élsz míg van kivel
Házadból majd a zaj kiver
hideg tél fogja lábadat
fagy rángatja kabátodat
csókák röpítnek négy kerék
összeráz földdé légy derék
bogáncssűrű vezényszavak
csapdossák szíved Hófalak
Csak addig élsz míg bőrödet
fagy égeti az őrödet
a szégyen mint a hallgatás
húsodba kap a földbe ás
csak addig élsz
csak addig élsz
amíg e földön
míg a félsz
ott suttog minden hajnalon
ősz-vonaton sínhajlaton
a szíved bírja bírja még
a megnevezett kisdedé
akit karodban átölelsz
síkos az ősz
csak vele élsz
KÉRÉS A KÖRNYEZETEMHEZ
Mellre szívni semmit sem kell.
Nem is lehet. Magam se soha.
Tiszta patakként csorog keresztül
rajtam a képek mosolya.
Zenévé párolt életek után a seprő fennmarad:
szabályozott folyók, zöld érmék, rozsdás tavak.
Néhány emeleten keresztül higgyenek
nekem, akkor is, ha a felvonóból kiszállunk.
Mert amit tudok, azt az időből emlékezem.
Imaszíjak örve húzza a kezem.
Én azt se bánom,
ha az én sajtáromba
fúlnak be mind a döglegyek.
Csak valakihez
valamihez
- engedtessék, hogy
hű legyek.
OTT ÉL,AHOL
Megtanulsz beszélni befelé,
tele fon, tele van, valaki válaszol
azok közül, akik hiányzanak.
A lámpa süt rád, minta-Nap.
Hang kéne most, lassan kérdező,
történet, csorgó esőről szavak,
hogy ülsz a pléh zajcölöpök között,
az ég leve rongy gerezdbe szakad.
Mint egy puli, vízszőrön nézel át.
A hang a tért rácsosra zárja,
befogja pofa szobád,
de nem vagy közepe semminek, ne véld,
mért önkörödből nem mozdulhatsz el.
A szemlélet kölcsönveszi a hely, helyzet nevét.
Roppantó csönd játszik dióval és pereccel.
