TUDOD,MAMIKÁM...
Tudod, Mamikám, eleinte nem nagyon akartam megszületni. Odaát olyan jó az örök derű és nyugalom! Itt meg egy zaklatott család várt. De aztán nem volt mese, hiszen nekem is fejlődnöm kell, mint mindenki másnak. Te is átjöttél. Emlékszel még, hogyan csalogattál, hogy jöjjünk együtt, hogy legyünk egymás támaszai? Igazad volt. Elszántam magam.
Tudod, Mamikám, az előző életemben nagyon gőgös voltam. Hercegnek születtem és szabadsághősnek kellett volna lennem, de borzasztóan elrontották a nevelésemet.
Csak öregkoromra értettem meg, mennyire gonosz, bűnös volt az életem. Akkor meg is javultam, próbáltam jóvátenni legalább a hibáim egy töredékét, de nem sokat ért az már!
Hiszen mennyi állatot megöltem a vadászatokon! Hiszen mennyi embert megaláztam, szolgasorba kényszerítettem, testét-lelkét kínoztam és fájdalmát kutyába vettem!
Egyáltalán nem érdekelt a szabadság, a mások szabadsága. És tudod... hát be kell vallanom... de hisz' valószínűleg tudod is... szóval embert is öltem. Egyet. Nagy felindulásból. Mert azt hittem, hogy nekem mindent szabad, ő meg... De tudod, ez a dolog azért nagyon megrázott.
Utána javultam meg. Ő pedig odaát megbocsátott, csak egy kikötése volt. Most majd ő lesz a kishúgom. Szeretni fogod. Ő már jó. Csak a szenvedést akarja megtapasztalni még.
Tudod, Mamikám, most én is szenvedni fogok. Testileg is, sok sebbel. Lelkileg is, az apám miatt. Jóvá kell tennem az előző elrontott cselekedeteimet és gondolataimat. Születhettem volna szerető családba. Akkor szerzetesnek kellett volna lennem, imádkozással és önsanyargatással vezekelni. De tudod, úgy éreztem, hogy ez túl könnyű, túl kevés. Jó gyermekkor, sok szeretet, az embernek van energiája az egész életére, hogy jó legyen. Nem. Ennél keményebb vezeklést érdemeltem.
Tudod, Mamikám, így választottalak téged. Tudom, hogy tőled megkapom a szükséges szeretetet. Tudom, hogy neked is szükséged lesz az enyémre, mert te is szenvedni - talán bűnhödni? - akartál. Ahogy elnézem apámat, erre lesz módod. Csak mióta én megvagyok - és mi az a fél év? - már háromszor vert kékre-zöldre. Hiába fogsz elválni. A második férjed jobb lesz, csakhogy ez üldözni fog, zaklatni, időnként meg is fog támadni. Sőt... Csúnya halálod lesz.
Tudod, Mamikám, nekem most emberbarátnak kell felnőnöm. Ehhez kell a te szereteted meg majd a hugicámé.Tűzoltó leszek, rengeteg embert kell megmentenem és állatokat is. Sokszor fogok súlyosan megsebesülni. Meghalni is tűzben fogok, de addigra már legendás lesz a nevem. Igazán nem azért mondom, valószínűleg büszke is leszek rá majd akkor, de hidd el, nem ez számít! Az számít, hogy jóvá kell tennem a múltkori hibáimat. Annyi szeretetet pusztítottam el akkor oktalanul... Most újra kell termelnem. Ez a szabály.
Tudod, Mamikám, itt mindenki szerencsét kíván meg jó egészséget. Na, kivéve az apámat, de ő külön ügy. Mindenki úgy bízik bennem, hiszen egy kisbabából még minden lehet. Igen, tudom, mire felnövök, én is el fogom felejteni mindazt, amit most tudok. Ettől nagyon félek.
Tudod, Mamikám, most rajtad múlik minden. Nevelj engem úgy, szeress engem úgy, hogy ha majd felnövök és már elfelejtem, mit akartam, milyen buzgalom hozott ide, melléd, erre a földre, akkor is azt csináljam, tudatlanul is, amit kell csinálnom! Ez most rajtad múlik. Meg a hugocskámon majd. Ugye segítesz, Mamikám?
*
- Meddig üvölt még a büdös porontyod? Asszony, csinálj végre valamit vele, vagy falhoz váglak mind a kettőtöket!
Maruzs Éva
