30 Hz-en már jó nagy a közeltér, nem? Aztán meg olyan dolgokról beszélünk, amik lényegileg vizböl vannak, tehát a térfogatváltozás nemigen jöhet szóba. Meg picikék is, tehát hozzájuk képest még egész nagy frekin is böhöm nagy a közeltér. És a köbös amplitúdócsökkenés a távolság hatodik hatványával forditottan arányos energiacsökkenést jelent. Ez már elég veszélyes... De az persze igaz, hogy mindez csak a lesugárzásra vonatkozik - azok a kis fülbe dugható fülhallgatók pl. gyönyörüen átviszik a mély hangokat is.

Szóval nagyon közel kell dugni a mikrofont a sejtekhez, ha valamit hallani is akarunk. És picike mikrofon kell.

Egyébként meg nem túl nagy frekvencián tényleg lehet még pár pikométeres elmozdulást is mérni lézerrel, csak nem úgy, ahogy tere mondja. A lényeg az, hogy a visszavert nyalábot két részre kell osztani, és mindkettöt külön-külön interferáltatni a referencianyalábbal úgy, hogy negyedhullámhossz különbség legyen a kettö között. Ha odateszünk két fotodiódát a két interferencia-minta közepére, és a két jelet két csatornán digitalizáljuk (közönséges A/D kártyával), akkor az igy kapott számpárok többé-kevésbé (a nemlinaearitások miatt inkább kevésbé) egy ellipszis- (krumpli-) szerü (nem teljesen) zárt görbe mentén mozognak oda-vissza. Az elrendezés egészen tisztességesen kalibrálható. Ehhez nem árt egy harmadik csatin hozzámérni a lézerfény intenzitás-ingadozásait is, mert hogy az szokott lenni neki.

A probléma csak az, hogy a pontos méréshez (a hullámhosszhoz képest) elég nagy tükör kell a mérendö tárgyra, akkora, ami egy sejten nemigen fér el. Azonkivül valami baromi mozdulatlan helyre kell tenni a sejtet, tehát in vivo mérés igy szóba sem jöhet.