EGYSZERŰ, PUCÉR MUTOGATÓSBÁCSI DALA

Most nem szerelem ideje ez.
Több és kevesebb annál.
Nincs most tompa mélabú, nincs önös fájdalom.
Valami titkos áram delejez.
Rohannék utánad, ha volnál, ha itthagynál.
Ma harsog, és nem fáj, egyáltalán nem fáj dalom.

Most lihegnek illatot virágok,
Most tavaszba fulladtak a kertek,
Oly bódultan köröznek rovarkák,
és most csak én gondolok tirátok,
szép tavaszi nők, csak én, hát jertek! Karcsúk és teltek,
Nézzétek, rég porzottak a barkák,
hát jertek, királyi ma a kedvem,
adni néktek bókot, titkot százat,
súgni fülbe, mit gyónni se mernék,
érzem, jaj,hogy sűrül bennem vérem, nedvem,
késztet, feldúl, érzem én a lázat,
jaj,felkavar, s mást teszek, mit tennék.
Nyugalom. Higgadtan. Úgy. Rendben.

De hát jöttök felém a napsütésbe',
áldott divat! Lehetnyi szoknyába,
mire nem gondolnék, és hát csendben
sem tudok maradni, csak belesnék e résbe,
mely titok-öböl, mámor-kehely!!!... de hiába,
a jómodor, mint páncél, énrajtam.

Kérés csak: kinek gyengéd, szép a lába,
-csak halkan susogja ajkam-
ne bújtassa üvegharisnyába.