szabadlábon Creative Commons License 2003.08.04 0 0 358
Sziasztok!
Nem vagyok biztos benne, hogy jó helyre írom le a problémámat, csak abban, hogy mindenképp le kell írnom.
Bevezetésnek annyit, hogy volt egy nagy szerelmem, de kiderült, hogy több éve van barátnője. Sajnos gyenge voltam/vagyok elhagyni így az utóbbi időben akkor tudok vele lenni, ha a csajjal szakítanak (persze ezek csak pár napos szakítások, állítólag nem szerelmesek, de nagyon össze vannak nőve). A helyzet önmagában is megalázó. Ha együtt tudunk lenni, akkor nagyon szélsőséges a viszonyunk. Óriási balhék, nagy szeretkezések. A szexben nagyon egy húron pendülünk, de az utóbbi időben kezdtel eldurvulni/bevadulni az együttléteink. Nem is volt ezzel semmi bajom egészen mostanáig. Pár napja újra összejöttünk, de sajnos be voltunk mindketten rúgva, így azt hiszem olyan dolgot is hagytam, amit máskor nem tettem volna meg. Természetesen a lepisilésről van szó. Beszéltünk róla korábban, de én nem hiszem, hogy már fel lettem volna készülve erre. A dolog ráadásul egy ismerősön sátrában történt, aki nem volt ott, de „dolgunk végeztével” a mellettünk lévő sátorból várt vki, aki közölte velünk, hogy ez nagy bunkóság volt( ő persze csak azt hallhatta, hogy szex megy bent, de most már hívogat telefonon a tulajdonos is, és egyenlőre félek a lecseszéstől). Igaza van, de így méginkább nyomaszt a dolog. A pisilés maga kérdezés nélkül jött. Elöbb a testemre, majd a számba. Nem mondom, hogy rossz lett volna sem az érzés sem az íz. De nem dobott föl egyáltalán. Este, már otthon végigszeretkeztük a házat. Illetve ezt már nem nevezném szeretkezésnek. Tépte a hajam, rángatott. Mindez, amit leírok erősen alkoholos befolyáltság alatt történt, így a szorongásaim csak tegnaptól jöttek elő. Alárendeltnek, mocskosnak érzem magam. Szükségem lenne rá, hogy megdumáljam a fiúval, de gondolom megint el vagyunk tiltva, mert a telefonját előbb nem vette fel, majd kikapcsolta. Elémegyek a munkahelyére, de tudom, hogy a csaj szabin van, így nyílván kísérgetni fogja. Tele vagyok görccsel és bűntudattal. Tudom, hogy valószínűleg ezt növeli az érzés, hogy kihasználva érzem magam. Nem tudom mit tegyek. A dolog után nem tudtam egy percre sem lecsukni a szemem. Az álmatlanságtól (majd most a kialvatlanságtól) még gyengébb vagyok, fogalmam sincs, hogy fogom ezt feldolgozni. Ha tudtok, segítsetek, vagy nyugtassatok meg. De már azért is hálás vagyok, hogy leírhattam. Erről kétlem, hogy tudnék beszélni valakivel…