Több mint 3 órát ültem egy fa alatt röhögve. Többen megkérdezték, hogy mennyit szívtam. Valaki, lászott, hogy féltékenységből, mindenáron ki akart rángatni az 'állapotból'. Ez azért is szörnyű, mert mindannyian ugyanezt kerestük. Megint mások, pedig jöttek velem, és a végén együtt fetrengtünk. Hiánytalan teljesség volt, bármi szándék nélkül.
Mindazonáltal, szerintem, bármilyen közel jutsz, bármilyen kinyilatkoztatást kapsz, az még nem AZ. Mire megtalálod elveszik a kereső is, meg a tárgya is a keresésnek. (Lásd a Zen bika-hasonlata) A veszély benne az, hogy ismételni szeretnénk az élményt, az pedig soha nem ugyanolyan. Ahogy Csögyam Trungpa írja: kimész a barlangból, rácsodálkozol a napra, lefényképezed, és visszamész nézegetni a fotót a barlang legmélyére.
Persze sokan inkább kóstolgatják a mézet, minthogy azzá váljanak, hiszen: a méz nem érzi önnön édességét, a lámpa nem látja saját fényét. ( Weöres Sándor )