Hunyadi Mátyást, mint magánszemélyt nagyra becsülöm, azonban mint vezető túlzottan diktatórikus volt. Volt érzéke a tehetséges emberek felfedezéséhez (Vitéz, Janus Pannonius, Szapolyai Imre, Kinizsi), azonban szinte kivétel nélkül eldobta őket. Ennek kulcsa az uralma legitimációs problémájában rejlett. Alacsony származású volt (bár szárnyra keltek a Zsigmondtól való származás legendái), csupán apjának jó emléke illetve saját képességei miatt lett király. Görcsösen próbált az európai elitbe emelkedni, amit mecenatúrával és második házasságával próbált elérni. Az én királyideálom egy királyi ősökkel rendelkező középszerű vagy okos király, de nem egy olyan lángelme mint I. Mátyás.
Ha a kort nézzük, amiben Mátyás élt azt láthatjuk, hogy Franciaországban még egy őrültet is évtizedeken át hagytak uralkodni (VI. Károly, 1385-1422), csak mert származása megkérdőjelezhetetlenné tette legitimitását. VI. Károly fia (VII. Károly) viszont, akinek származását kétségbe vonták anyja, Bajorországi Izabella nyilatkozata után, évtizedekig volt kénytelen harcolni, hogy trónját megszilárdítsa – és csak egy lotharingiai parasztlány nyújtotta isteni kiválasztottság tudata és némi XV. századi ébredező nacionalista szellem hatására járt sikerrel.

Mátyás elszigetelődése valóban felgyorsult a házassága után, ami több szempontból is katasztrófának bizonyult (gyermektelen maradt, szembeállította a pápasággal). Beatrix rokonai gyorsan magas posztokat értek el a magyar udvarban (pl. Aragóniai János és Estei Hippolit) ami nem kedvezett az egyébként sem kedvelt király népszerűségének.