-
Vas István:BURJÁNZÓ KERT

Barátom, én már azt sem áhitom,
Hogy rend legyen a síma pázsiton.
Már sokasodik mindenütt a gyom!
Nem irtom én ki. Hadd nőjjön, hagyom.
Egy mérges gomba a szemembe néz.
A szökőkúton sűrű, zöld penész.
Szökőkút víze régen nem szökik,
Játék ezüstje végleg megtörik.
Ha szép szavát még egyszer hallanám.
Hogy felvidulnék könnyű dallamán!
A napra éj, az égre hold szökik,
A holdat immár felhők elfödik,
De ködön, éjen, hosszú füstön át,
Ugy int felém, úgy hajlik, mint a nád.
Te égi arc, te bolygó holdalak,
Én istennőmül választottalak.
Hát indulj hozzám, át a völgyeken,
A kerteken, a búzaföldeken.
Rád vár az árva kert, csupán terád,
Te hozd a felhők fennkölt mámorát.
Nézd, mind a dudva, gyom, mely itt terem,
Hogy tündöklik e részeg éjjelen!
-