Elismeréssel szól munkájuk keménységéről, a régi tengerészéletről. Ellenállásukról a központosító, franciásító párizsi törekvésekkel szemben. Sajnálattal állapítja meg azonban hogy ez a nagy tengerjáró hagyományú élet végét járja. A fiatalok már inkább a parton vállalnak munkát, tanulnak. A tonhalak száma csökken, a hajónak mellyel Millar is utazott, ez volt az utolsó útja, a legénység átállt a rákhalászatra, többen végleg a parton maradtak, „lenyelték a horgonyt”.

Idegen szemmel nézve őket, érdekes apró szokásra is figyelmes lett. Össznépi breton játéknak nevezi el a ’blague’-t ami szerinte füllentő verseny, teljes komolysággal. Egy legjellemzőbb esetét is említi.
Egy kocsmai beszélgetésben megintik a halászok őt, hogy ugyan hiába is tanulna tőlük breton nyelvet, mert azt 20 kilométerre, a másik faluban már nem értik meg, nagyok a nyelvi különbségek! Majd kicsit később, a breton nép ősi eredetére büszkén azt hangoztatják, hogy akár Walesben, akár, Írországban szállnak partra, elég csak egy breton szót szólniuk, a helyi kelták azonnal megértik!
Mindezt ugyanazon halászok mondták, 5 percen belül!