Hát, nem tudom hogy mi lenne a jó találkozás szempontjából. Mert nem tudok rá úgy nézni, mint egy "idegenre", mint egy barátra. És nem is tudok vele úgy beszélgetni, ez ma is kiderült. Fáj, hogy látom hogy milyen jól érzi magát, miközben én ebbe majd belepusztulok. Egyszerűen nem bírom megállni epés megjegyzések nélkül. Azt akarom, hogy neki is fájjon. Hogy fogja fel legalább, amit tett. Mert szerintem nem érzi a súlyát. Közben meg tisztában vagyok vele, hogy ezzel csak még jobban eltaszítom magamtól, azt pedig nagyon nem akarom.
Pont, mielőtt hazajöttem, sikerült egy olyan megjegyzést elengednem, amivel jól megsértettem. Pedig nem az volt a célom, csak nem bírtam megállni. Egyszerű helyzet: ő megkért, hogy hazafelé ha úgyis megyek a postára, fizessek be neki egy csekket. Egy cigi közben azonban megfogant a fejemben a nagy kérdés: ugyan miért nem a kis barátnője fizeti be, elvégre úgyis ráér, nincs munkája. És én hülye meg is kérdeztem. Persze, csak annyit hogy miért nem a csajszi intézi a dolgot. És még én éreztem magam nyomorultul emiatt...
És most is nyomorultul érzem magam, mert láttam hogy baromi rosszul esett neki a dolog, vagy csak simán megsértődött, vagy valami ilyesmi. Mert mostanság úgy kifordult önmagából, hogy már nem tudom mikor mit gondol.
Hülye vagyok, mi? :(((((