Törölt nick Creative Commons License 2003.06.21 0 0 243
Románia szerint továbbra is háborús bűnös Wass Albert

június 21. 13:35
[MTI]

Olvasatlanul utasította el a román főügyészség azt a beadványt, amelyben a Wass Albert író ellen hozott népbírósági ítélet megsemmisítését kérték. Frunda György ügyvéd, aki a család kérésére vállalta a rehabilitáció elindítását, elmondta a lapnak: beadványának indoklásában felhozta, hogy az amerikai emigrációs iroda és a Wiesenthal Alapítvány is cáfolta, hogy háborús bűnös lett volna Wass Albert, akit az amerikai Pen Club vezetőségébe is beválasztottak. Az ügyvéd csatolta a beadványhoz az író önéletrajzát, amelyet a család bocsátott rendelkezésére. Frunda közölte, hogy óvást nyújt be, amelyben a rehabilitációs eljárás folytatását kéri.

A román kormány tavaly márciusban rendeletet hozott a háborús bűnök miatt elítélt személyek romániai kultuszának tilalmáról. Ennek alapján eltávolították Wass Albert néhány Erdélyben található szobrát a közterületről, illetve névváltoztatásra kényszeríttették az író nevét viselő egyik erdélyi iskolát.