takacsi Creative Commons License 2003.06.20 0 0 63983
Mi tegnap reggel, meg este beszélgettünk, de nem lettünk okosabbak egymástól...:-).

Hogyan 40%?
Egyszerű. A párttitkár et. többször elmondta, hogy hogyan értékelte "fel" (állapította meg az árat) a Fradit. Egyedül!
Kiszámolta, hogy a szakosztályok mennyi pénzből tudnak megélni. Vette az akkori bruttó(!) kamatot és kiszámolta (egyedül), hogy pontosan 3 milliárd forint a foci ára. Akkor, ha jól emlékszem 11% volt a kamat.
Namármost. A párttitkár et. kikötötte, hogy 20%, meg "az aranyrészvény" (ami egyébként jogilag nem létezik egy kft-ben) a Fradié marad.
Tehát VG-nek 2.4 milliárdért kellett lízingelni a focit. De a kamatokat a klub a teljes árra kapta elvileg (legalábbis a szerződésben ez volt).
Az 1.2 milliárd az 40%-a a 3 milliárdnak.
A párttitkár kikötötte, hogy 20% (a 3 millióra feltőkésített) Kft-böl a Fradié marad. A Felügyelő Bizottság meg kikötötte, hogy a szerződésbe vegyék be:
nem emelhet az új tulajdonos tőkét, amig ki nem fizetett mindent.
Erre elzavarták a FB-t (komolyan) és nem fogadták el a kikötését.
Márpedig Vg tőkét emelt (ha volt egyáltalán pénzmozgás - nem hiszem -) egyik cégéből áttett a másik tulajdonába 100 milliót. Azaz egyik zsebéből a másikba (kétlem, megismétlem), így aztán elnyerte a semmiért az 591 milliót érő 19.7%-ot, a Clubtól.
A kifizetett 1.2 millárdból elvert a párttitkár et. 1 milliárdot (kifizette az adósságokat, mondja most). De a Közgyűlésnek, meg magának is a 2.4 milliárddal, valamint annak kamataival számolt.
Felvilágosítani próbáltam, őt is, meg a többieket is, hogy hazánkban nincs reálkamat gyakorlatilag (most tegnaptól épp van) és a kamatszint 31%-ról csökkent folyamatosan, tehát nem marad meg 11%-on.
Most már tudja.
Egy pénzügyi zseni, aki mindent tud.

Előzmény: bode1899 (63977)