Kedves Gilice!

Mivel jómagam is egy ingatlan ügynökséget üzemeltetek immáron hetedik éve joggal hihetnéd, hogy a mundér becsületét kívánom védeni. Nem teszem :-)))) De a kollégákat sem áll szándékomban szidni, mivel a bevételeink 95%-a a bérbeadásból származik, elsősorban külföldiekkel foglalkozunk, így az általad említett anomáliákról nem igazán kívánok nyilatkozni, mivel nem vagyok autentikus forrás.
Egy német barátom szerint, akinek nincs jobb dolga, az elmegy ingatlanosnak Magyarországon. Sajnos igazat kell, hogy adjak neki. Az ún. ingatlanos tanfolyamok szakmai értéke nulla, sőt dupla nulla. Holott magát a "szakmát" viszonylag egyszerű lenne elsajátítani, semmi más nem kell hozzá, mint egy kis empátia, hogy tud és érts, mit is akar az ügyfél, és némi gerinc, hogy azt mond: Sajnálom, ebben a pillanatban nem áll a rendelkezésünkre olyan ingatlna, amely megfelel a paramétereknek.
Egyes kiemelt esetekben foglalkozunk csak ingatlan eladással. Pl. ha egy befektető jön, aki venni, felújítani, majd általunk bérbeadni kívánja a megvásárolt ingatlanát. Ilyen esetekben én is igénybe veszek más ügynökségeket, ha az adatbázisunkban nincs megfelelő. Előfordulnak megmosolyogtató esetek, alkalmasint eltöprengek, hogy csak az én igényszintem ment-e úgy fel az elmúlt években, hogy a "luxus" kifejezést abbéli formájában értékelem, amely semmiképpen nem esik egybe egy belsőudvari, konvektoros, húsz éves festett IKV-csempés ingatlan által nyújtott igen-igen épületes látvánnyal?
Az igazsághoz természetesen az is hozzátartozik, hogy hetente legalább egy telefonbeszélgetést hallok az irodámban, amelynek végeztével valamelyik kollégám a következőket mondja; Rendben van Uram/Hölgyem! Ha talál ott, ekkorát és ennyiért, akkor szóljon nekem, mert én is vennék egyet!
Tudom, hogy ez kissé szarkasztikusan hangzik, de azért néhány ügyfél is nagyon el van szállva. Amikor egy nap alatt már 8x magyarázom el különböző embereknek, hogy igen valószínűtlen, hogy a Bem rakparton, legalább 100 nm-es legfelső emeleti, dunai panorámás lakást találjon max. 22 millióért, akkor kezd elfogyni a türelmem. Főleg, hogy nem egyszer előfordult, hogy ki lettem oktatva, miszerint hülye vagyok az egészhez, mert igenis van ilyen ingatlan. Biztos, hogy van, csak nem ennyiért, ugye? :-)))))
Aztán ott vannak a vasárnapi nézelődők. Ők a kedvenceim. Az említett német barátom hűvösvölgyi házát árultam. Csodaszép, bajor stílusú ház, 1500 nm-es kerttel, hatalmas nappali, óriási teraszok, meseszerű kert, jacuzzi & szauna... Vasárnap délutánra 5 ügyfelet hívtam, egy-egy órás intervallumokkal. Mind az öt meg is érkezett, ebből kettőn valóban látszott, hogy van is pénzük (az egyik meg is vette), a háromból az egyik család egy 16 éves Ford Escort-tal jött (nőben még éppen elmegy...:-), a másik egy Suzuki Swift-tel, koszosan és büdösen, míg a harmadik - a kedvencem - egy 1200-es Ladával :-)))))) Egyszerűen nincsen pénzük arra, hogy a srácaikat moziba, vagy állatkertbe esetleg strandra vigyék, ez a legolcsóbb szórakozási mód. Mit tehettem? Elővettem a legszélesebb vigyoromat és végig mutogattam nekik is házat, és az asszonynak meg elmagyaráztam, hogy miért is nincs fedél a bidet tetején :-))))
Szóval vannak történetek pro & kontra. Természetesen ezek nem mentesítik a felkészületlen és "nemtörődöm" kollégákat a felelősség alól, mivel soha nem lehet tudni, kiből is lesz vevő.
A 3 százalékról meg szintén nem nyitnék vitát, mert elég viszonylagos. A legtöbb tulajdonos nem akarja átlátni, hogy egy átlagos cég működési költsége mennyi is. Nem látják, hogy a "könnyed" munkával felmarkolt százezrek esetleg milliók mögött milyen számlahegyek tornyosulnak. Hírdetési költségek, TB, SZJA stb. Természetesen ez nem is érdekli őket, de ennyi erővel azt is mondhatnám, hogy sok-e a MOL elnök-vezérigazgatójának a milliós nagyságrendű havi fizetése, hiszen a pasi a reprezentáláson kívül alig tesz valamit - a látszat szerint. Nem Ő beszél a beszállítókkal, a szakszervezettel, nem Ő számolja ki az árfolyamot stb. Szóval, amíg nem látunk a szinfalak mögé, addig nem érdemes mások zsebében turkálni, nem igaz?