Idegenek véleménye Árpád ösi népének ösi nyelvéröl

Sir Bowring John (1792-1872)

A magyar nyelv eredete nagyon messzire megy vissza. Rendkívül különleges módon fejlödött és szerkezete visszanyúlik arra az idöre, amikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. Egy olyan nyelv, mely szilárdan és határozottan fejlesztette magát, matematikai logikával, harmonikus összeilleszkedéssel, ruganyos erös hangzatokkal. Az angol ember legyen büszke arra, hogy nyelve az emberiség történetére és múltjára utal. Az eredete kimutatható, meglátszanak rajta az idegen, különbözö nemzetektöl származó rétegek, melyek összességéböl kialakult. Ezzel szemben a magyar nyelv egy tömör ködarab, melyen az idök viharai a legcsekélyebb karcolást sem hagytak. Nem olyan, mint egy naptár, mely a korral változik. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz, s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitöl. Ez a nyelv a legrégibb, a legdicsöségesebb emlékmüve egy nemzeti egyeduralomnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok nem tudnak megoldani, azt mellözik, mind a nyelvkutatásban, mind a régészetben. A régi egyiptomi templomok mennyezete - mely egyetlen szikladarabból készült - megmagyarázhatatlan. Senki sem tudja, honnan származik, melyik hegységböl vágták ki ezt a furcsa, bámulatos tömeget. Hogyan szállították és emelték fel a templom tetejére. A magyar nyelv eredete ennél sokkal csodálatosabb tünet. Aki megfejti, isteni titkot kutat, és a titok elsö tétele ez:

Kezdetben vala az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

Sir Bowring John (1792-1872) angol nyelvész, irodalmár és gondolkodó több mint száz nyelvet beszélt, köztük a magyart is. Sok magyar költeményt fordított angolra. 1830-ban kiadott egy verseskötetet "Poetry of the Magyars Preceded by a Sketch of the Language and Literature of Hungary and Transylvania" címen, amelynek elöszavában írta az itt közölt megállapítást.
Sir Bowring el volt ragadtatva a magyar nyelvtöl, és észrevette, hogy születése valahol a történelemelötti idök homályában tünik el.

Dudás Rudolf negyven éven keresztül minden nyomot felkutatott, hogy Sir Bowring prófétai meglátásának a nyitját megtalálja. Hamar rájött, hogy ilyen messzi távlatokba visszamenö ösiségben Sir Bowring titkába modern nyelvészeti eszközökkel nem képes betekintést nyerni. Kutatásai eredményeként megállapítja:

"A magyar nyelv korát felbecsülni még megközelítöleg sem lehet; lehet, hogy egykorú a Vértesszölösi emberrel, 350,000 év, vagy még idösebb.
Bizalommal hívhatjuk MAGYAR ÖSNYELV-nek is, mert kezdetben, a Biblia szerint az emberiség összessége egy nyelven beszélt." (Dudás Rudolf, A teremtés ösmagyar nyelve, Szikamber Kör, Vancouver, 1999)

Sir John Bowring (1792-1872) eredeti angol szövege a magyar nyelvröl:

"The Magyar language goes far back. It developed in a very peculiar manner and its structure reaches back to times when most of the now spoken European languages did not even exist. It is an language which developed steadily and firmly in itself, and in which there are logic and mathematics with the adaptability and malleability of strength and chords. The Englishman should be proud that his language indicates an epic of human history. One can show forth its origin; and alien layers can be distinguished in it, which gathered together during the contacts with different nations. Whereas the Hungarian language is like a rubble-stone, consisting of only one piece, on which the storms of time left not a scratch. It's not a calendar that adjusts to the changes of the ages. It needs no one, it doesn't borrow, does no buckstering, and doesn't give or take from anyone. This language is the oldest and most glorious monument of national sovereignty and mental independence. What scholars cannot solve, they ignore. In philology it's the same way as in archeology. The floors of the old Egyptian temples, which were made our of only one rock, can't be explained. No one knows where they came from, of from which mountain the wondrous mass was taken. How they were transported and lifted to the top of the temples. The genuineness of the Hungarian language is a phenomenon much more wondrous than this. He who solves it shall be analyzing the Divine secret; in fact the first thesis of this secret:

'In the beginning there was Word, and the Word was with God, and the Word was God.'

* * *

Giuseppe Mezzofanti (1774-1849)

a nyelvtudományok legnagyobb tudósa, aki élete vége felé ötvennyolc nyelven írt és százhárom nyelven beszélt, ismerve minden hangárnyalatot és nyelvjárást, a következöket mondta egy osztrák költönek:

"Tudja melyik nyelvet tartom az olasz és a görög után, minden más nyelv elött leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából a leginkább fejlödésre képesnek? A magyart. Ügyeljen, egy feltündöklö költöi lángész még igazolni fogja nézetemet. A magyarok, úgy látszik, maguk sem tudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában..."

A következö idézet is Mezzofantitól származik:

"Tudják-e, melyik az a nyelv, amelyet konstruktív képessége és ritmusának harmóniája miatt az összes többi elé, a göröggel és latinnal egy sorba helyezek? A magyar..."(1836)

* * *

Schott Vilmos

"Olyan sok szép lágy mássalhangzója van, például bizonyos hangok oly jólesö jésítése (ny). Magánhangzóit tisztábban ejti, mint a német. Egyaránt képes velös rövidségre és hatásos szónoki nyújtottságra, szóval a próza minden nemére. Összhangzatos felépítése, csengö rímei... és zengö hangjai kiválóan alkalmassá teszik... a költészet minden ágára."

Brockhaus Lexikon

"A magán- és mássalhangzók szép aránya, a hangok finom árnyalása, minden szótag egyenletes és tökéletes képzése és a magánhangzó-illeszkedés harmóniája pompássá és férfiassá teszik ezt a nyelvet."

Romains Jules

"Mivel a magyar nyelvet nem értettem, minden erömmel azon iparkodtam, hogy megérezzem. A színházban, ahol két estét töltöttem, az idegen szavak áradatát nemcsak közönyös zajként engedtem magamra hatni. Tölem telhetöleg figyeltem, amint zenét hallgatunk, vagy helyesebben, amint a vakember végigtapogat egy érmet, hogy legfinomabb körvonalait is megkülönböztesse.
Aztán, mivel jól tudtam, hogy nyelvészeti atyafiság füzi össze a finn meg a magyar nyelvet, emlékezetembe idéztem egyik hasonló kísérletemet, melyet Helsinkiben tettem, s próbáltam rájönni, vajon ez a nyelvészeti rokonság megnyilatkozik-e az én fülemnek érezhetö hasonlóság által. Be kell vallanom, hogy ilyesmit nem észleltem. A két nyelv zenéje külsöleg meröben másnak tetszett. A finn nyelvnek van valami sajátos varázsa: állandóan cseng, mint a drágaköfüzér, melyet egy kéz mozgat a mellen, vagy a fürge csermely, mely kavicsokat görget. Csillingelésében van valami semmihez hasonlítható frisseség. Minden nyelv közül, melyet hallottam, a finn nyel érzékelteti meg leginkább a gyermekkor kellemét, egy ösi tavaszi ünnep vidámságát. Ezzel ellentétben úgy éreztem, hogy a magyar nyelv csupa erö. Nem ismerek ehhez fogható férfias nyelvet. Szenvedelmesen férfias. Az önök szótagjaiban van valami az izmok kemény nekiduzzadásából, néha rekedt és rövid lihegés emeli fel öket, amint a szilaj indulat felemeli a mellkast. Hát én legalábbis ezt éreztem, amit egy másik kísérletem is megerösített, mikor meghitt társaságban elszavaltattam magamnak a klasszikus és jelenkori költészet néhány darabját."

(21 47 145 - Nyelvtan-nyelvmüvelés 306-321 o.)

Barry Dave

"A számítógép-világnak sajátságos nyelve van, akárcsak Magyarországnak. A különbség az, hogy ha elég sok ideig tartózkodik az ember magyarok között, elöbb-utóbb kezdi megérteni miröl is beszélnek..."

(Get With the Program, Reader's Digest, 1996

Gschnitzer Oswald, Heidelberg

"Amikor német barátaim meghallják, hogy megtanultam magyarul, csodálkozni szoktak. Hiszen ök úgy tudják, hogy ez egy rettenetesen nehéz nyelv. Semmi köze a némethez, és több mint harminc fönévesete van! (Itt nyilván egy túlbuzgó nyelvész összeszámolta a fönévi ragokat, a ládába-tól egészen a pávává-ig.) Megnyugtatom öket, hogy ezekben a "fönévesetekben" már az elöljáró is benne van. Melyiket nehezebb megtanulni, a -ba, -bet vagy az in + accusativot? Ami pedig a rokonságot illeti, az igaz, hogy a magyar és a német szavak, néhány kivételtöl eltekintve, nem hasonlítanak egymásra. De az összetett szavak és az állandó kifejezések igen! Aki valaha próbálta megértetni magát Angliában a német Sackgasse szó szerinti fordításával: sack alley, az igazán értékelni fogja a magyar zsákutca szót. Hasonlóan kézenfekvö a német auf der Hand liegend (kézenfekvö) fordítása. Egyébként, szoktam folytatni, a magyarban csak három igeidö van, nincsenek nemed - a feministák paradicsoma! -, és a helyesírás fantasztikusan egyszerü.

Ennyit a reklámból! Magunk között bevallom, hogy magyarul tanulni mégsem fenékig tejföl. Például igaz-e, hogy csak három igeidö van? Ha lovastul és karácsonykor külön fönévesetek, akkor kotorászik, olvasgat, zuhog mind külön igeidök! Hiszen hasonló szemléleteket fejez ki így a magyar, mint a francia a híres-hirhedt imparfait-jával (befejezetlen cselekmény) és az angol az I will have been, having been, having had-féle dadogásával!

A magyarul tanulónak különös ínyencfalatok a hangulatfestö szavak.
Megszámolhatatlan seregük keresztülballag, -baktat, söt -hömpölyög a magyar nyelv birodalmán. (Kevésbé finomkodva azt is mondhatnám: nyüzsögnek benne.)
Magyar-német szótáramban ezek nagyrészt nem találhatók meg, nyilván azért, mert túl sokan vannak. Hát forduljunk segítségért a Magyar Értelmezö Kéziszótárhoz! Az például a retyerutya szót a következöképpen magyarázza: cókmók, motyó. Már a menni, járni hangfestö rokonai, barátai és üzletfelei önmagukban véve megtöltenének egy egész szótárt. Így fölszerelkezve,egyetlen szóban le tudjuk írni valakinek a járásmódját, és ezzel együtt elmesélhetünk sok érdekes dolgot az illetö életkoráról, testi- és lelkiállapotáról, jelenlegi kedvéröl és annak okáról. Söt, egy kis nyelvérzékkel és némi rosszindulattal még hitvese hüségére is tehetünk célzást.

Hasonló kifejezöerejük van az úgynevezett ikerszavaknak. Ilyen például a retyerutya és cókmók mellett a huzavona. Nézzük csak meg ezt a szót fönt említett forrásunkban: "Valaminek az elintézésében ellentétes szempontok érvényesülése miatti halogatás." Persze csodálatos, hogy a magyar egy-egy Grimm-mesét el tud mondani egyetlen szóban, ám a magyarul tanulóknak a feladatát ezzel aligha könnyíti meg.

Remélem, az aligha szót jól használtam. Az efféle szavakkal mindig bajban vagyok. Írjunk csak föl egy kis szótárt: de = igen, dehogy = nem, dehogynem = igen. Tulajdonképpen egyszerü: mínusszor mínusz az plusz. Csak beszéd közben egy kissé nehéz mindezt végiggondolni: Nemde? - Hogyisne! - mondja most alighanem megvetöen az Olvasó.

Az szokták mondani, hogy a magyarok túl kevesen vannak. A magyar igekötökröl viszont ezt nem állíthatnám. Vegyük például a mosni ige nagycsaládját: mosni, megmosni, elmosni, felmosni, lemosni, kimosni, bemosni... és ez még csak a vérszerinti rokonság; csatlakozik hozzá a beházasodott mosogatni, és mosdatni is, az összes rokonukkal együtt. Föleg az el/meg ikerpárt tévesztem el gyakran, bár szerintem inkább ök tévesztenek meg engem. Durva tréfa ez, mert például megpatkolni és elpatkolni mégsem ugyanaz.

És ha végre elhatározta (vagy meghatározta) az ember, melyik igekötö kell neki, még azt is el kell döntenie, hová rakja: el kell dönteni,eldönteni kell, vagy kell eldönteni? Döntse el a kedves Olvasó! És ezzel máris rábukkantunk a soron következö nehézségre.

A magyar nyelv legszigorúbban örzött titka a szórend. Még a saját feleségem sem árulta el. Ö azt mondta, hogy a magyar szórend szabad. A tankönyvemben olvastam egyetlenegy egyszerü szabályt. Csak az a furcsa, hogy azzal nem találtam el többször a helyes szórendet, mintha nem olvastam volna. A kivételek ugyanis nem voltak benne a könyvben, mert túl bonyolultak. A magyar nyelvmüvelö irodalomban meg azért nem találhatók meg, mert egy magyarnak úgysem okoz nehézséget a szórend.

Aztán egy könyvtárban végre kezembe akadt egy magyar nyelvtan németek (persze még a keletnémetek) számára. A könyv végefelé, két oldalon - kiemelés nélkül összezsúfolva - ott voltak a kivételek. Azóta nem láttam a könyvet. Nyilván a magyar titkosszolgálat rájött az árulásra és eltávolította...

Kis híján elfelejtettem a kiejtésröl panaszkodni. Az indogermán beszélö minden szónak csak a hangsúlyos szótagját ejti hosszan, a többit többé-kevésbé elnyeli. Ezért persze idegesíti: a magyar ragaszkodik ahhoz, hogy minden szótagot tisztán ki kell ejteni. Néha még éppen a hangsúlyos elsö szótag rövid, a többi pedig hosszú. Ezeket fordított szavaknak nevezném, például fehér, kerék. Aztán vannak még a gépfegyver szavak, mint az elengedhetetlen, a fékezö szavak, mint hólapátolás. Persze akad még sok más kemény dió, például a tárgyas igeragozás, az egyes szám használata a számok után, az ny és a ty kiejtése, és így tovább. És ez jól is van így, mert ami olyan érdekessé és vonzóvá teszi a magyar nyelvet, az éppen a gazdagsága és az egzotikussága, egyszóval: a nehézsége.

(Nehéz-e a magyar nyelv?, Tárogató, Vancouver, 2001 március, 29. o.; eredetileg az "Élet és Tudomány"-ban jelent meg)

A szerzö német matematikus és sakkozó. Magyar felesége indíttatására 1989 öszétöl kezdett magyarul tanulni. Látszólag csipkelödik a nehézségeken és furcsaságokon, de sok szépet és érdekeset talált legdrágább nemzeti örökségünkben, ösi magyar nyelvünkben.

Teller Ede
Teller Ede ugyan nem idegen, de figyelemreméltő, amit mondott a magyar nyelvről Pakson: "... új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar."
(Mai Nap, Budapest, 1991.9.)
Az alábbi idézet Patrubány Miklós újévi köszöntőjéből (2003) származik:
"Teller Ede mondta, hogy amennyiben nem Ady teremtő nyelvén ismerte volna meg a világot, akkor aligha vitta volna többre egy átlagos középiskolai tanárnál."