Demim úr Creative Commons License 2003.06.10 0 0 67
OFF
a világháborús okokat sem árt megvizsgálni: az első világháborús okok között nem utolsósorban a környező népek nemzeti öntudatának erősödése és magyar részről ennek ignorálása (legalább is, hogy nem vettünk róla tudomást) elég előkelő helyet töltött be.

nem tudom, Trianon után volt-e olyan magyar, aki nem akarta a revíziót, de a Horthy-féle út járhatatlannak tűniik így utólag, főleg olyan áron, hogy simán belekeveredtünk a világtörténelem egyik legundorítóbb diszkriminációjába (holokaust). igaz ez még akkor is, ha már a csapból is ez folyik, majd' 60 év elteltével....

a szovjet rendszert ránk kényszerítették, nem kevés és nem akármilyen erőszakkal. ez persze nem mentség az újabb és némely esetben még súlyosabb embertelenségekre és népirtásra.
viszont visszafele sem árt néha gondolkodni: azaz nem csak azon, hogy a rendszer mit csinált az emberekből, hanem, hogy az emberek miatt (is) olyan a rendszer, amilyen.

ON

Előzmény: dez1 (63)