A szigetfutás alkalmából folytatódjék a szigettörténeti szeminárium!
Előzmények: 2031-es és az azt megelőző hozzászólások.

Azzal zártunk, hogy...
az 1919. január 29-i hatállyal életbe lépő törvény furcsa helyzetet teremtett. A szigetet bérbeadó szervezet megszűnt, a bérbevevő tovább működött. A szigeti részvénytársaságot nem oszlatták fel, működését sem szüntették meg.

A Tanácsköztársaság

1919. március 21-én megszűnt az ideiglenes állapot. A sziget a Népjóléti Bizottság hatáskörébe került, majd ez a Központi Munkás -és Katonatanács felügyeletére bízta.
Az első intézkedés a hídvám, azaz a szigeti belépődíj eltörlése volt. Budapest népe nagy számban kereste fel a szigetet. A korabeli újság is lelkesen számolt be a látogatók öröméről.
1919. április 13-án nagyszabású proletárünnep zajlott le a szigeten. A feldíszített bejáraton „Minden a mienk!” felirat fogadta az embereket. Az igazgatóság későbbi jelentései szerint a parkban óriási pusztítást végeztek, 300.000 koronás kár keletkezett. Az összeg valószínűleg eltúlzott, de a rongálásokra más forrás is utal.
A Tanácsköztársaság - árnyoldalai mellett - fejlődést hozott a sziget életében. A rendkívül rövid idő alatt felállított strandfürdő a közönség kedvenc szórakozóhelyévé vált. Működése 238.773 korona nyereséget hozott. Az örömteli esemény mellett meg kell említeni, hogy a strand zsúfoltsága és a gyors építkezés miatt elmulasztott biztonsági intézkedések következményeként 27 halálos baleset történt.

A lóvasúti pálya 630 méter vágánnyal bővült, s felújítottak további 126O méter pályát. Az ásványvízüzem eldugult levezető-csatornáját kijavították, új illemhelyet kapott a kertészet.
Igen érdekes kísérlet lett volna az ásványvízüzem alkoholpótló italokra való átállítása. Néhány palack málnaszörppel kevert ásványvíz el is készült az üzemben. (Lásd: ma létezik hasonló termék.) Természetesen szocializálni kívánták a szigeti létesítményeket, de erre már nem kerülhetett sor.

A Tanácsköztársaság bukása után Friedrich István miniszterelnök visszaállította a Fővárosi Közmunkák Tanácsát abba a törvényes hatáskörbe, amelyben 1919. január 29. előtt volt.
A hivatalát elfoglaló Polónyi Géza első intézkedései között szerepelt a Margitsziget állapotának szemügyre vétele. Tájékozódni kívánt a Közmunkatanács feloszlatása óta történtekről.
Molitorisz Gyula szigeti felügyelőt Kallós István igazgató megakadályozta ennek végrehajtásában. A Közmunkatanács megütközött a szokatlan eljáráson, és számon kérte azt az igazgatóságon. A vezetőség természetesen semmiféle akadályoztatásról nem tudott.
A Tanácsköztársaság alatt felépített strandfürdő sorsa további ellenségeskedére adott okot bérlő és bérbeadó között. A részvénytársaság felkérte a Közmunkatanácsot a fürdő lebontására. Érveik szerint a strand a bérleti szerződés ellenére és annak világos megsértésével került a szigetre; jelenlegi formájában sem a kívánt célnak, sem a Margitsziget nívójának nem felel meg. A bérbeadó Közmunkatanács nem értette a szerződésszegés vádját, hiszen a fürdő építését nem ő, hanem a Tanácsköztársaság kormányzata rendelte el. Ezenkívül Kallós István bizonyíthatóan szerepet vállalt a fürdő megnyitásában. Kallós ezt tagadta:
„A starndfürdőt nem vettem át, a megnyitáson nem voltam ott, meg sem hívtak, semmilyen értesítést nem kaptam, ha tehát ilyen adat a Népjóléti Népbiztosságon egyáltalán volna, az csak tévedés lehet.”
A vita középpontjában tulajdonképpen a 238.773 korona nyereség állt. A strandot átvevő Népegészségügyi Minisztérium kötelezte a bérlőtársaságot, hogy az összeget a Közmunkatanácsnak utalja át. A vállalat hiába akart a döntés alól kibújni, a nyereség a bérbeadóhoz került.

A szigeti vezetőség azonnal visszaállította a belépődíjat, és számbavette a proletárdiktatúra okozta veszteségeket. Ezek mértéke (kb. 800.000 korona) és az előretörő infláció a bérlőt a bérleti szerződés revíziójára ösztönözte. A tárgyalások már korábban megkezdődtek, de az
ismert események megszakították; a mostani helyzetben újra napirendre tűzték. A 10 millió koronás beruházási költség már nem fedezte a valós árakat, a bérleti díj összege szintén alacsonynak bizonyult. A bérlő azonban még ezt az összeget is sokallta. A forradalom és a bolsevizmus káros hatására hivatkozva a díj mérséklését kérte. A szigeti vezetőség állandóan a partfeltöltés késedelmességét vetette a Közmunkatanács szemére, és ezzel az ürüggyel igyekezett minden kötelezettsége alól felmentést kérni. A bérbeadó - a valóban szünetelő munkálatok miatt - kénytelen volt belemenni a kicsinyes vitába; nem tudott erélyesen fellépni a bérlővel szemben.

A torzsalkodások után majd egy átfogó koncepció kidolgozásával lendül tovább a sziget élete, de erről a későbbiekben.