doktor wang Creative Commons License 2003.05.26 0 0 210
Egy kis adalék Romániához a FigyelőNetről:

Románia terjeszti a demokráciát keleten

A demokratikus közösség kelet felé történő bővítésében Románia jelentős szerepet játszhat - írja a bukaresti lap, a Romania Libera.

A demokrácia terjesztését három szakaszban képzeli el a román lap. Az első szakaszban Németország újraegyesítése és a három közép-európai állam, Lengyelország, Csehország és Magyarország integrálása történt ez utóbbiaknak a NATO-bővítés első hullámába történő beiktatásával. A jelenleg is zajló második szakasz az Európai Unió és a NATO masszív bővítéséből áll, mely Európa újraegyesítéséhez vezet.

A fejlődés azonban itt még nem ér véget - írja a Romania Libera. A NATO-ügyek amerikai szakértői azt mondják, hogy hosszú távon a terv harmadik szakasza következik, amely Nyugat-Balkán, Moldovai Köztársaság, Ukrajna, Törökország, Grúzia, Azerbajdzsán és Örményország integrálását jelenti meg, természetesen az után, hogy ezen országok javítanak majd viselkedésükön, ami az emberi jogok tiszteletben tartását illeti.

Ez a demokráciának Közép-Ázsiáig történő kiterjesztését jelenti majd. Ezen folyamatban Románia fontos szerepet játszhat. Ahogy azt nemrég Bukaresten Bruce Jackson, az Egyesült Államok NATO-bizottságának elnöke kijelentette, stabil és viszonylag nagy állam lévén Románia „hídfője" lehet a kelet felé történő bővítésnek. Románia területén kis, mozgékony amerikai bázisokat hoznak majd létre, ahonnan hatékony akciók indíthatók a krízisek megelőzésére.

Ezzel szemben Románia nagy gondja a korrupció, figyelmeztetett Jackson. Az amerikai tisztségviselő véleménye szerint, ezen gondok egyedül csak a románok oldhatják meg. „Amerika partnere Romániának és nem az anyja", jelentette ki Jackson.