Ha minden igaz, akkor most először fordult elő velem, hogy elsőként, egy nappal a kiírás után teljesítsek egy új túramozgalmat. A sorsom úgy hozta, hogy Gödöllőn volt dolgom szombaton, ami miatt nem mehettem ttúrázni sem, és éppen kapóra jött Kornél kiírása.

   Rögtön a Szabadság térnél sikerült elnéznem a térképet, de végül megtaláltam az Isaszegre menő utat. :-) Baloldalt ki volt írva a méhészet, de hogy ez-e a méhészeti múzeum is (semmilyen erre utaló tábla nincs kitéve), azt nem tudtam, ezért az arborétumban próbálkoztam, ahol először csak faárudát találtam, aztán a portás, akinek nincs pecsétje, megmutatta az utat az arborétum erdésze felé. Az úton láttam is egy rendes fatáblát, hogy erdész balra, bélyegzés balra. Bementem, és jól megleptem az erdészt, aki azt kérte, hogy „ne találja már meg a bélyegzést...”. Mondta, hogy legalább tíz éve nem keresett nála senki bélyegzőt. Bár Kádár alatt sokan jöttek, de azóta senki. Nincs is már meg. Ha valaki azt akarja, hogy itt bélyegzés legyen, akkor lássa őt el bélyegzővel. Végül a felesége előásta a szekrény tetejéről a muzeális TKM-pecsétet (mint tudjuk, ezen csak egy szám van), de a hozzá tartozó zsebszahara jellegű bélyegzőpárnát még a kerti csap alkalmazásával sem lehetett szóra bírni. Nagy nehezen kikönyörögtem az erdésztől a hivatali bélyegzőjét, de szerintem nem lesz boldog, ha tömegesen rohanják meg ilyen kérésekkel az emberek, úgyhogy ezen el kellene gondolkodnia a rendezőségnek. :-)

   Hogy az út menti tetem róka volt-e vagy kutya, én már ebben az előrehaladott állapotban meg nem mondom... De a kiírásból az egyik pontot már teljesítettem: az akácvirágzást és a méheket. Hihetetlen, mennyi akác van a G-dombságban.

   A sárga szalag mit keres itt? Van két gyalogos is, nem is hittem, hogy emberekkel fogok találkozni. Mintha valami itinerfélét szorongatnának. Féltékenyen néztem, hogy nem a Gödöllői kék kiírása-e, hiszen első teljesítő akartam lenni. De mindegy, a bicikli legyőzhetetlen. Később egy futót kezdtem utolérni, aki messziről, bronzbarna, félmeztelen testével, burnuszával pont olyan volt, mint Arafat. Na de már hogy lenne ő itt ilyenkor? Biztos túrázik valami rendes helyen. De ahol megált, ott kiderült, hogy tényleg ő az személyesen, és egy pontőr is ácsorgott mellette. Jé, mi van itt? :-O Kérdeztem Arafatot, hogy milyen túra ez, de ő a szokott módján humoreszkálni akart, információ 0 bit, idegrángás egy darab. Hanem a pontőr elárulta, hogy a Hévízgyörk 50 5. ellenőrző pontján állok. Sebaj, legalább lesznek itt mások is, meg szerzek Hévízgyörk pecsétet a papíromra, úgy jobban mutat. Ilyen a ttúrázó sorsa, ha csak kirándulni megy, akkor is ttúrába botlik. :-)

   A hatodik pont az Erzsébet-pihegőnél volt, így egy darabon egyfelé vitt az utunk. Itt is pecsételtem, és lenyúltam a pontőröket valami két kulacs vízre (ami hétdecis kulacsoknál nem csekélység, de bírta a marmonkannájuk). Kérdeztem, hogy Arafat járt-e már erre, mire a pontőrnek szeme se rebbent, azonnal mondta a valódi nevét, és hogy még nem. Furcsa, mert a keresztnél előzött, amíg ettem, és azóta nem láttam őt. Eltévedt volna? Az lehetetlen, felelte a pontőr, már sokadszor csinálja ezt a túrát. de hamarosan beérkezik a mögötte levő túrázó is. Így hát valahol fel kellett szívódnia.

   Innentől nagyon szép erdei rész következik. Sajnos a térképen jelzett szkíta halomsírokat nem találtam meg, valószínűleg nem is lenne könnyű. Mintha éppen ott nőtt volna ki valami útmenti cserjés-bozótos, hogy védje a harcosok álmát a túrázók kíváncsi tekintetétől...

   Balra fordultam, és az út mély árokban, meredek lejtőn ment le, aminek az alja tele volt hullott fadarabokkal. Ez eléggé adrenalinos szakasz volt a számomra, de meg-megállva megúsztam bukás nélkül. Egy keresztbe kidőlt fa ágai olyan sűrű függönyt alkottak, hogy kénytelen voltam kimászni az árokból, és a környező sűrűben áttörni.

   A Nagy-völgybe érve a kerítésoszlopon épp csak látható kék jelen jobbra fordulva átbarkácsoltam a biciklit a sorompó alatt, és egy nyílt réten kellett menni jó sokáig. Itt az idő múltával egyre idegesebb lettem, mert sehol egy árva szál jelzés, tulajdonképpen semmi nem úgy volt, ahogy a térkép szerint lennie kellett volna, sokkal hosszabb volt az út, mint képzeltem, és ráadásul sárga szalagok is voltak. Erről először azt hittem, hogy jó jel, de aztán ijedten láttam, hogy a pontőrtől kapott Hévízgyörk-térkép szerint nem is megy a ttúra Bagra. Talán egy másik táv -- nyugtattam magam, s hosszas térképolvasás után a továbbmenés mellett döntöttem. Szerencsére, mert végül felbukkantak Bag szélső házai, s a póznán a kék jel, mely kisvártatva újból elveszett. Azt nem értem, hogy ahol a völgyben hosszú szünet után már voltak fák, ott miért nem festettek jelzést. Bejutottam a műútig, itt megint nem volt jel, el is tévedtem, és egy másik autópálya-hídon áthaladva Aszódon lukadtam ki, majd visszatérve (a kocsmárosné sajnálattal nem ad bélyegzőt, merthogy az éppen a főnöknél van) konstatáltam, hogy bal kéz felől egy villanypózna leglehetetlenebb oldalát csakugyan díszíti egy éléről látszó kék sáv. A vasút egy mélyútban halad, teljesen rejtve, akár úgy is elmehetsz fölötte, hogy észre sem veszed. Pénztárnak nyoma sincs, de a szegényes pavilonban üzemelő lepukkant megállói kocsma csaposától sikerült szerezni egy pecsétet. Pihenő után még begurultam a Hévízgyörk céljába is egy pecsétért, de ez már másik történet.

   
   
   A kék jelzés a Nagy-völgyet és Bagot kivéve követhető, de nem szájbarágós, oda kell figyelni. A pontőr figyelmeztetett, hogy mostanában jelzett fákat vágtak ki, de én nem láttam ebből problémát azon a szakaszon. És ha éppen a Hévízgyörk 50 napján megy valaki, akkor még szép sárga szalagozás is segíti. :-) A homok nem olyan sok, hogy elriassza a kerekeseket! Két helyen volt tolós szakasz, az egyik pár száz méter, a másik max. 50. Inkább a Nagy-völgybe való legurulásnál volt egy kis para a földön heverő fák miatt, de egészében véve járható az út kerékpárral. Gyalogos szemmel inkább az Erzsébet-pihenő utáni szakaszt nevezném szépnek.

Kornél! Az igazolólapomon vannak Hévízgyörk pecsétek is, viszont némelyik válaszomon ki fogsz akadni, azt hiszem. :-) A lapot megtartanám emlékbe a sok szép pecsét miatt!
Néhány észrevétel:
- A kőkeresztnél ki lehetne találni valami szellemesebb kérdést. :-)
- Észrevetted, hogy mind a négy ellenőrző pont jól elérhető autóval?
- A valkói út helyett célszerűbb lenne valkói műút vagy más megjelölés, mivel a térképen a Valkói út foglalt a Valkó-Isaszeg közötti erdei talajút számára, és ez megtévesztő lehet.
- Mutasd mán meg, hol van Bagon a pénztár, mert összeveszés lesz... :-) Vagy hívjam fel a MÁV információt?
Adatok:
Az isaszegi műúttól a kőkeresztig 7,6 km (ez inklúdolja a pár száz méteres betérőt az arborétumban levő erdészházig, ahol pecsétet szereztem).
Az Erzsébet-pihenőnél kb. 9 km (kicsivel később, a ttúra pontján mértem a távot).
Bag széle, aszfalt kezdete 16 km.
Bagi főút, kocsma (nekem nem sikerült bélyegeznem) 16,9-17 km. A vasúti megálló innen kb. 700 méter lehet, ezt már nem mértem pontosan.
A szintet nem tudom, de nem érdemes foglalkozni vele.