18. szakasz, 2. nap
(Hajósi pincék – Ósükösd)

Még sötét volt, amikor elkezdtem készülődni. Hosszú út volt mögöttem, de ugyanennyi előttem. Na és úgy terveztük, hogy Sükösdtől együtt megyünk.
Az ünnep ellenére hatalmas forgalom volt az országúton. Jó dumát találtam a megyei füzetben arról, hogy miért nincsenek jelek ezen a szakaszon. Egy van összesen, bár hely lenne. Érsekhalma határában szép fasor, az első fák egyikén tiszta jel. Nem kellett sokat menni, volt kocsma. Már nyitva volt. Igaz, elmúlt 6 óra. Ittam egy kávét, vizet vételeztem, majd irány a puszta.
Nem foglalkoztam azzal, ami a füzetünkben vagyon. Ott az van, hogy a csatorna túloldalán kell menni. A megyei füzetben meg az, hogy az országúton. A jelek is ott vannak. Egy mindösszesen, de az elején és a végén van. Ez tehát az „igazi”.
Az sem tudom, hogy miért kell közel 20 kilométert vándorolni a homokban, hacsak azért nem, hogy láthassuk az Ólom-hegyet. 172,4 méter magas és van a tetején geodéziai torony. De nem esik útba!
A faluban nem gond haladni, jelek is vannak. A Dohányos-telep után sátáni üvöltésre figyeltem fel, a vadászház felől jött a hang. A füzetünk szerint erre kell menni, de a valóság más. Egy erős jobbos kanyar következik, majd jó egy kilométer után balos. Ekkor már a Hild - Szentgyörgy közötti homokos országúton járunk. A házak előtt riasztó tábla, Érsekhalma, Borota. Ilyen település nincs a füzetünkben. Utólag megnéztem a térképet, tényleg oda vezet az út! Hamarason tábla, melyen már Szentgyörgy neve is rajta van. A kis vegyesbolt zárva volt, de voltak jelek. Fokoztam a tempót, izgatottan vártam a keresztező utat. Előtte egy hatalmas erdőirtás, a másik oldalán tiszta jel. A keresztező út hasonlóan jól kijárt, jelzés is van. Jó sokat kell menni a következő fordulóig!
Ezen az úton találkoztam először a kék szalagokkal. Hiánypótlás, gondoltam. Csak akkor bizonytalanodtam el, amikor egy útelágazásnál találkoztam a szalaggal, jel pedig sehol. Ráadásul Rémet láttam. (Rém település víztornyát.) A tovább mellett döntöttem és a döntés ezúttal jó volt. Jó egy kilométer után kellett csak kanyarodni a széles, Rém felé tartó „országútra”.
Nem voltam feldobva, mert a nap is kezdett kisütni és unalmas volt a széles út. Azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha jönne egy autó és elvinne egy darabig. Nem könnyű az ilyen gondolatokat megzabolázni!!!
Úgy döntöttem, hogy ha jön, akkor megyek. Jött. Spóroltam jó 10 percet.
„Megmentőm” elmondta, hogy biztos a régi sükösdi úton kell menni. Jól volt jelezve az elkanyarodás. Egy közeli dombot kineveztem kajapontnak és pihentem egy kicsit.
Az előny hamar elfogyott. Eljutottam az erdészházig (már csak az alapja van meg). Itt volt egy jel, de se jobbra, se balra. Elindultam balra. Újabb elágazás, jelzés sehol. Vissza. Elő a megyei füzetet, olvasom „visszafelé”. Jobbról erdészház, éles kanyar balra, majd jobbra. Irány tehát az ellenkező, jelzés semmi. Aki arról jön, annak könnyű, mert van jelzés. De aki ellenkező irányból megy? Egy útelágazásban volt egy jel, de ez megint csak az ellenkező irányból érkezőnek volt hasznos. A bal oldali utat választottam. Még pár száz méter és kiderült, ezúttal jól döntöttem. Kellemes erdei szakasz következett, majd a már említett „hegy” látványa nyűgözött le. Két erdei munkás foglalatoskodott egy bekerített területen valamivel, megerősítették, hogy a torony az Ólom-hegyen van. Közeledett a „vég”, a nyílt terep. Ha 3 jelzés volt Sükösdig, akkor nagyot mondtam. És tűzött a nap. Az iránytű adott volt, de ez a szakasz nem tartozik a kedvencek közé. Egy pozitívum volt csupán, hogy a faluban nem kanyarodik a kék. Egyenesen neki az országútnak. A sarkon kocsma.
Nem részletezném a mennyiséget, de sok folyadékot kellett pótolni.
Szerencsésen itt is összefutottunk, a zsákot a kocsmában hagytuk és irány Ósükösd.
A csatorna túlpartján penetráns szagok, libafarm. Itt úgy látszik, hogy errefelé nem a sz**t dobják át a kerítésen, hanem a döglött libát. „Gusztusos” a sok oszlófélben lévő tetem. Megpróbáltuk lefényképezni a szerencsétlen jószágokat, de a kerítés közelében nagyon kellett vigyázni. Sok az elhullott liba.
Hamarosan elértük a kis kápolnát. Ezt követően útvonal módosulás van, jobbra kell menni a csatornáig, itt meg kell célozni Ósükösdöt a mezőgazdasági úton és már ott is vagyunk. Rövidebb tehát az út!!! Visszafelé nincs jelzés.
Ósükösd kellemes hely, terasz is van, nem voltak sokan. Üzemel a büfé, kicsit drága az üdítő. Tanyáztunk egy kicsit, bélyegeztünk, majd irány vissza. A kilométerhiány szépen elfogyott, mire Sükösdre értünk. De nem volt erőm Bajáig gyalogolni!
Busszal Bajáig, rövid séta a Baja főterének környékén. Felfedeztük a Halászcsárdát (Damjanich utca), igaz, egy utcával hamarabb elfogyott a cérnánk, de épp, mikor visszafordultunk, egy helybéli (Baja kitűzője volt) megnyugtatott, hogy nem voltunk messze!
Későn értünk haza.
Jó túl lenni a homokos szakaszon. Egyet megúsztam (Petróczi iskola – Kunfehértó), de a javát sikerült kikapnom. Még egy kis gáttúra és kész Bács-Kiskun megye is. Hogy mikor, azt nem tudom.