Megint egy másolat következik, mos a "A 'hun-ugor háború' előtt"-ből:

Hajdú P. – Kristó Gy. – Róna-Tas A. tankönyvében [Bevezetés a magyar őstörténet kutatásainak forrásaiba, I:2], föltűnik P. Cornelius Tacitus, „a római történetírás csúcsteljesítménye, máig eleven kincsesháza.”
„ Az ókori latin szerzők közül kétségkívül finnugor népekre vonatkozó tudósítást elsőként a nagy római történetíró, Tacitus (kb. 55-120) közöl.” [123]
A hír igaz, csak kisebb módosításokkal: Ha igaz, hogy „Tacitus” ókori, akkor szamárság a finn nép lappként történő bemutatása, amelyet érintettek ki is kérnek maguknak. Ha pedig elfogadjuk, hogy a finn lapp, az észt pedig germán, akkor csak egy tájékozatlan humanistára kell gyanakodnunk.
Ez utóbbi igaz. Szegény tankönyvíróknak könnyes szemmel meg kell válniuk „kétségkívüli” forrásuktól…Poggio Bracciolinitől [1380-1459]
[124]
A múlt századi Ross [Tacitus and Bracciolini. The Annals, forged in the XV centuri. 1878.] kutatásainak eredményeképpen még azt is megállapította mikor készült a „Tacitus.”
A XV század elejéig a művelt emberiség semmit nem tudott Tacitusról. 1425 novemberében Poggio [a pápa titkára] egy bizonyos Niccoli Niccolot – kora leggazdagabb kézirat kiadóját – értesítette, hogy egy szerzetes barátja a távoli Németországból (Ti ott terem a papirusznád, és az ezer évesnél régebbi antik kéziratok is ott maradnak fenn, H. Z.) egy nagyobb tétel régi kéziratot ajánlgat, amelyek között található „Tacitus néhány műve.”
N. N. azonnal ráállt az ügyletre, és ajánlatot kért a pápai titkártól,-- aki többek között könyvmásoló manufaktúrát is üzemeltetett… (Papírral, pergamennel, könyvborítóval N. Niccoli látta el.) Kettő, de nyolc hónap elteltével sem kapott ajánlatot, miközben N. N. 1427 májusában megtudta, hogy Cosimo Medici-vel is tárgyal Poggio, a „Tacitus” ügyében. Ekkor kerül említésre a hersfeldi kolostor könyvtára, illetve annak könyvkatalógusa, valamilyen apát, és logikusan a pénz. Először nincs katalógus, aztán lesz, de abban nincs „Tacitus” – tehát nem egyszerű az élete Poggionknak. Húzza az időt. [Azt hitte, hogy gyorsabban megírja, megirattatja(?) könyveit].
1429 február 29-én, tehát három és fél év elteltével Poggio értesíti Niccolit, hogy a titokzatos hersfeldi szerzetes megérkezett Rómába, de könyv nélkül…
Megtudhatjuk e levélből, hogy Poggio nagy botrányt rendezett, így az azonnal visszaindult Németországba a „Tacitusért”. Ekkor levelezésük abbamarad, hiszen nyáron személyesen találkoztak Toszkánában. Ekkorra már mindenféle furcsa hírek rajzottak a „Tacitus” körül. A nyugtalan Niccolit Poggionk megnyugtatja, hogy ő majd a „Tacitust” magánál jól elrejti, a nem kívánatos kíváncsiskodók elől.
Ezt sikerült is megtennie, hiszen soha nem került elő, e titokzatos szerzetes titok. kézirata.
Poggio utasítására „szerencsére” lemásolták több példányban is, erről tud tankönyvünk is: „A munka legrégebbi kéziratai XV. Századi másolatok.”
Tacitust azzal szokták megvédeni, „hitelessé tenni”, hogy a fiatal Plinius barátja volt, és a 2.-6. századig sokan idézik, bár utána elfelejtik hosszú évszázadokra. Pedig ez csak azt bizonyítja, hogy azok a művek is hamisak, véletlenül „Poggio évszázadában” fedezték fel őket.
Összefoglalva tudásunkat Poggioról [Tacitus], zseniális humanista, de Rédei grádicsán csak egy dilettáns délibáb-látó, nem kedveli a „finnugorokat”. Bárczi tudományos lécét sem tudja átugorni, mert 15. századi. Javasoljuk törölni a „Bevezetésből”