Révai Lexikon:
Renaissance
(franc., ejtsd: röneszánsz) a. m. újjászületés. Már Vasari XVI. sz. -beli arezzói festő és az olasz művészek életírója használja az újjászületés (rinascita) szót (Proemis. XVIII. ) az olaszországi új művészetnek a középkortól való megkülönböztetésére. De nem az ókori klasszikus művészet újjászilletését értette alatta. Újabb idő ben a R. francia szó vált használatossá valamennyi művelt nyelvben. Eleinte az ókori művészetnek újjászületését, azaz inkább a művészetnek az ókori emlékek tanulmányozásának hatása alatt megindult XV. sz. -i fejlődését értették alatta. Ma R. alatt az emberi műveltség történetének azt a korszakát értjük, mely a középkorból átmenetül szolgál az újkorba. Ilyen értelemben a R. az emberi szellemnek fölszabadulását, újjászületését, a gondolat szabadságát, a tudományos kutatás föllendülését, a politikai, a vallásos, a társadalmi élet, az erkölcsök és szokások gyökeres átalakulását jelenti, amivel karöltve jár, hogy a modern nyelvek a latin nyelv leszorításával érvényre jutnak az irodalomban. Az ókori klaszszikus műveltségnek a R. műveltség egyes ágaiban különböző a szerepe. A humanizmusnak maga a klasszikus irodalom a tartalma; a R. építészetben nagy fontossága van a római építészetnek; a szobrászatban szűkebb térre szorítkozik a hatása, a festészetben még inkább a valószerűség s az egyéni felfogás visszatükröztetése a főcél. A R. hazája Itália s veleje voltaképen az, hogy az ember fölfedezi a természetet, fölfedezi saját magát, öntudatra ébred az egyén, s fölismeri az egyénnek jogait. Az olasz "uomo singolare" és "uomo unico" kifejezéssel jelezte az egyéniség öntudatra ébredését. Ezzel kapcsolatban az ember sokféle testi és lelki sajátságainak egyenletes, összhangzatos fejlesztését, művelését tűzte célul. Az ilyen ember az "uomo universale" s e nemben a R. műveltségnek legigazibb képviselője Leonardo da Vinci, "akinek nagyságát örökké csak sejteni fogjuk". Leonardo da Vinci nem vetett ügyet a humanizmusra, a klasszikuskori művészet sem nagyon érdekelte, de annál hathatósabban vonzotta a természet. Ebből következik, hogy minél tágabb és igazibb értelemben fogjuk föl a R. mivoltát, a klasszikai műveltség hatása annál korlátozottabbnak tünik föl benne, másfelől pedig észreveszszük a bizánci, a normann, kiváltképen pedig a francia, jelesül a provenyal és az arab hatást, amelyeknek szintén részük volt az olasz R. megszületésében és fölnevelésében. Miként a műveltség egyéb korszakainak, úgy a R. -nak határát sem lehet valamely évvel megjelölni. Egyesek Dante Divina Commediája, vagyis modern nyelven az első irodalmi remek megjelenése évetől, 1308-tól, mások ismét Petrarcától, az első humanistától számítják a R. kezdetét. A műtörtenelemben a franciák a realizmus térfoglalásával a szobrászatban és festészetben kezdik a R. -t. A művelődéstörténetben általában három századra: a XIV., a XV. és a XVI. sz. -ra terjed a R. korszaka. Az olasz művészetben megkülönböztetjük a korai R. -t (XV. sz. ), a virágzó R. -t (XVI. sz. ) s a kései R. -t (a Michelangelo életének második felébe eső időszakot). Az Alpokon innen a R. a XV. sz. végén terjedt el. Magyarországon Zsigmond király idejeben csekély kezdet után Mátyás király alatt részint hazai, részint olasz humanisták és olasz művészek révén honosodott meg. Maga a király igazi megtestesülése a R. eszmének.