Pagottka Creative Commons License 2003.04.23 0 0 75
hc, én fiamnak múlt hétvégén volt a keresztelője, (egyébként az általad említett "szavunk sem lehet" kategóriába tartozom:)) és igen nehezen jött össze annak ellenére, hogy minden követelményüknek maximálisan megfeleltünk. A plébános azt kérte, hogy apa+anya+gyerek+keresztszülők, mind látogassuk meg, vigyük a papírjainkat, és mindezt megtehetjük H-Sz-P 8-12 óra között. Mi vaaan??? Teljesen kiakadtam, most mindeki vegyen ki emiatt egy nap szabit, vagy mi? Egyszer arra sétáltam a fiammal a fenti időpontban, persze az atya még véltlenül sem volt ott. Jó, mi? Végül egy másik kerületben, egy ismerős pappal sikerült telefonon lebeszélni az egészet, de Ő meg azt kérte, hogy hozzunk a kerületi plébániáról engedélyt, hogy keresztelhessen. Na, mondtuk neki, hogy ha annyira kell neki, akkor beszélje le velük Ő. Szóval, nálunk nemhogy a "szomszéd macskáját", de a fiamat sem tudtuk megkereszteltetni. Nekem inkább úgytűnt, mintha egyáltalán nem törnék magukat, hogy minél több hívet szerezzenek, és elég magasak a követelmények is, meglehetősen rugalmatlanok. Persze, ez lehet, hogy csak a Belvárosi plébániára igaz.

Üdv
P

Előzmény: hc (72)