Idézek a másik topikból:
"Az elővásárlási jog a következőket jelenti, úgyhogy csókoltatom az öreglányt:-))
Ő hozza a vevőjét, akivel megállapodik, hogy x összeget fizet a lakásért, ilyen és ilyen ütemezésben, y dátumú birtokbaadással. EZt minimum egy elővételi szerződésben rögzítik. Majd ezek után KÖTELESEK!!! elküldeni a ház (a közös tulajdon) valamennyi lakójának. Innentől 15 napont belül kell nyilatkozni, hogy élsz az elővásárlási jogoddal vagy sem.
DE!!!! csakis pontosan ugyanazokkal a feltételekkel veheted meg a lakást, mint a Vevő. Minden egyes pontjában. Ilyenkor az eladó már nem emelhet árat stb.
Úgyhogy az öreglány kérjen amit és amennyit akar, de ameddig nincsen konkrét vevője, addig hiába próbálkozik. Úgyhogy csak nyugodtan vigyorogd szembe.
Ja és mégegy ha caskelővételit kötöttek, akkor tudjad, hogy a véglegesnek PONTOSAN meg kell egyeznie ezzel iylen esetekben. Ellenkező helyzetben megtámadható az adásvételi és nagy valószínűséggel el is fogja veszíteni a pert az eladó.
Amúgy a tulajdoni lapról kiderülnek az ilyen jogok nyugi. HA pontosítani akarod ahelyzetet, kérjél ki egyet és nézesd meg ügyvéddel. Ő pontos tájékoztatást fog adni."
Én ezt úgy értelmeztem, hogy ha a tesó el akarja adni a részét, akkor a vevővel köt egy elővételit, azt meg kell mutatnia Pufinéknak, akiknek 15 napon belül jelezniük kell, hogy meg akarják venni. De nekik is csak annyiért és olyan feltételekkel adhatja el, mint a vevőnek adta volna, tehát nem drágábban. Az sem lehetséges, hogy Pufinéknak kétszer annyit hazudik, mint amennyiben a vevővel megállapodott, mert elővételi szerződést kell kötnie a vevőjével (amit ugye mutogat Pufinéknak), és a végleges szerződésnek ugyanannyiról kell szólnia, mint az elővételinek.
Vagy nem jól értem?
Ebben a topikban van: http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9092510&uq=7