16. szakasz, 2. nap

Nyíracsádon hajnalban még nincs nagy élet. Sikerült 6:20-kor indulnom, a népek a busz felé igyekeztek éppen. Buzitán terveztem kávézni.
Még a faluban találtam egy pici boltot, vettem kakaót és két buktát. Míg bandukoltam az aszfalton, el is fogyasztottam. Kellemes hajnali hőmérséklet, egyértelmű jelzések. Mi kell még. Egy kis figyelem nem ártott volna!
A leírás alapján szépen elértem az utolsó házig, legnagyobb meglepetésemre, nem volt homok. Lehet, hogy a hajnali harmat hatása? Annyira megörültem, hogy elbambultam a jelzést. A leírás szerint kellett volna lennie, de hogy hol volt, ha volt egyáltalán, nem sikerült megtudni. Valami hiba lehet a térképpel, mert amerre én jártam, az nem illeszkedik a képbe. Egy helybéli azt mondta, hogy Szentannapuszta a szomszédban van.
Utólag rekonstruálva az élményeket, azt hiszem, hogy eljutottam a térkép aljáig (ekkor távolságot tévedni már nem semmi) és végül a térképen is jelzett ÉNY-DK irányú földúton jutottam Buzitapusztára. Nagy kaland volt! Vesztettem több, mint egy órát, de voltam Szentannapusztán!
Buzitapusztára busszal is lehet menni, az én utam a buszfordulónál érte el a műutat. Nem volt kedvem kávézni, Nyíracsádon egyébként is azt mondták, hogy nincs bolt Buzitán.
A leírás és a térkép alapján könnyen kinavigáltam, bár fenyőerdőt csak jóval később találtam. Ahol a kunkor van „Kökényes”-től északkeletre. Ez szép út. Bár homokos. Az erdőben még nincs nagy élet, de jó volt sétálni. A híd utáni kunkornál érdemes figyelni, vannak jelek, de ravasz a sok kanyar. Mikor elértem a gázvezetéket, egy kis ösvény végén megpillantottam a műutat. Levágtam a kanyart, melyről a leírás alapján finoman szólva sok jót nem reméltem. 800 méter többlet aszfalt.
A megálló után van a 4-es kő, itt vannak a jelek. Itt még széles az út. A postaládák után izgalmas horhosok. Kár, hogy homokos az út:o)
A tanyát megkerülő út jól van jelezve. Mikor átkeltem a patakon, jobbra kellett fordulni. Itt kellett volna elővenni a térképet!!!
Viszonylag jól jelzett út, sok kanyarral. Nem tehetek róla, de jóval hosszabbnak tűnt, mint ami a térkép szerint jelezve vagyon. El kéne menni újra!
Minden a leírás szerint volt. Csak a jelzés tűnt el. Én meg elvesztettem a türelmemet. Nem kellett volna! Ledöngettem az első tanyához, onnan a következőhöz. A Hármas-hegyi tónál kötöttem ki. Itt útbaigazítottak. Egy pihenőnél átkeltem a „folyón”. Takaros kis fahíd, meglepően új. És a pihenőben elfér jó pár ember. Mivel már korrigálva volt az eltévedés, komótosan besétáltam a jelzett úton a pihenőközpontba. Piros bicikliút jelzés és Z- jelzés együtt. A bicikliút jelzéssel találkoztam a csárdánál is. Az a feketével jelzett út, mely a mi térképünkön is rajta van, a Gúti érrel „párhuzamos”, kissé északabbra. A turistatérképen is megvan, szekérútként.
A pihenőközpontban egy kicsit regenerálódtam (sör) és mivel ott volt az állítólag illetékes erdész, elmeséltem neki tapasztalataimat. Azzal bíztatott, hogy a pihenőközpontig most lett felújítva a jelzés, biztosan erre is sor fog kerülni. Fa egyébként volt!
A központtól valóban csodálatosan jelzett az út, bár vannak hiányosságok. Találtam Z- jeleket is és vannak szóló S- jelek. A S- és a K- együtt halad, feltételezem, hogy valamikor a mostani bicikliút volt a K-. Az igazoló füzetben ui. elég nagy a távolság a vasút és az út között.
A K- tehát a gerincen megy, a S- jelzéssel együtt. Csodálatos szakasz. És még kilátó is van. Tiszta. Lehet, hogy van betűjel, de nem néztem. Gyönyörködtem abban, hogy hosszú idő után először látok sík vidéket felülről. És már rügyeznek a fák!
A kilátó után van egy kis hiányosság, kivágtak egy darab erdőt. De nem nagyon zavaró. Innen a csárdáig minden rendben.
Ahogy az elején említettem, itt „feladtam”. Időm még bőven lett volna, de kezdődő hólyagomat nem akartam kipukkasztani és nem esett jól a menés. A sör annál inkább! Elég volt. Elértem a 15:00-ás sebes vonatot (helyi busz, 37-es!!!). Jólesett otthon lenni.

Vannak tanulságok. Melegben egész más az alföldi túra. És a homok!!!
Ha van térkép, akkor használni kell!
1,5 kilométert meg kéne tudni becsülni!
Ennyi volt a távolság az utolsó ház és a jobbos kanyar között Nyíracsád után. Mellettem ráadásul ott volt a patak, igaz, sok víz nem volt benne!
De olyan jó volt kutyagolni a friss időben és bámulni a semmit!!! Mikor elvesztettem a türelmemet, hamarabb tértem le, minthogy elértem Szentannapusztát. Nem sokkal. Ez hiba volt. A legnagyobb hiba azonban az volt, hogy amikor elértem a tanyákhoz (Szentannapusztától nyugatra, a térképre már nem fért föl), akkor nem a villanyvezetéket követve mentem a „központ” felé. Próbáltam nyugat felé átvágni, de bekerített tájvédelmi körzet fogadott. Ha nem próbálkoztam volna, akkor hamarabb kiderült volna, hogy hol vagyok. Ott voltam, ahol az Álmosdi út keresztezi a Villongó eret. Még tábla is volt. Nyíracsád jobbra, Buzita balra. De vissza nem volt kedvem menni! Elkóborolt viszont velem egy kis vakarcs. Mikor Hármashegyalja előtt az erdőben kóvályogtam és nézegettem a térképet, szabályosan kinyúlt. Több, mint 15 kilométeren keresztül követett. Hogy mi lesz vele, nem tudom. De hiába mondtam neki még az elején, hogy menjen haza!!!
Összességében jó volt mászkálni, de a távolság sajnos, csak kevéssel csökkent. És egy nap ugrott.