Egy kis flood ;-) :
Nos hát akkor egyre inkább alakul az a négyes holtverseny ;-)
A DKSK simán hozta a talán legkockázatosabb meccsét az utolsó háromból (bár a BSE esetleg még okozhat meglepetést az utolsó fordulóban Diósgyőrben, hisz az a győzelem kellhet nekik, hogy beférjenek a felsőházi rájátszásba, de erre azért nem tennék komoly összeget), így nagyon valószínű, hogy 40 ponttal zárják az alapszakaszt.
Mi és a Posta játszunk még a Szexárddal, nagy eséllyel mindkét csapat hozni fogja azt a meccset. Ezen kívül mindketten játszunk még a GySEV-vel, és mindezek alapján ennek a két meccsnek az eredménye dönti el az alapszakaszbeli helyezéseket.
Ha csütörtökön nyer a Posta a GySEV ellen, akkor azzal eldől, hogy a DKSK harmadik, a GySEV pedig negyedik az alapszakaszban.
Az elsőség kérdéséről pedig a GySEV-PVSK dönt majd jövő vasárnap: ha nyerünk, elsők vagyunk (elődöntő a GySEV-Szolnok párharc győztesével), ha a GySEV nyer, akkor másodikok vagyunk (elődöntő a DKSK-SZeged(?) párharc győztesével).
Tulajdonképp fene se tudja, melyik lenne a jobb, de így akár az elődöntőben, akár a döntőben találkoznánk a GySEV-vel, nálunk lenne a pályaelőny. Ha viszont a döntőben a Posta lenne az ellenfelünk, le kellene tudni győzni őket Sopronban ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot - először persze a DKSK-t kellene legyűrni.
Ha a csütörtöki meccsen a GySEV nyer, akkor az alapszakasz sorrendjét csak a vasárnapi GySEV-PVSK meccs tisztázza.
Ha ezek után vasárnap le tudjuk győzni a GySEV-et otthonában, akkor 1.PVSK 2.Posta 3.DKSK 4.GySEV
Ha nem tudunk nyerni, akkor jön a négyes holtverseny. Ma a meccsen kiadott Kosárlabda Magazinban az a verzió jelent meg, ami szerint a holtverseny esetén a négy csapat egymás elleni meccseinek összesített gólkülönbsége dönt. Nem világos, hogy a szabálykönyv ezt hol mondja ki (a cikk sem tartalmaz sem forrást, sem hivatkozást, sem precedenst) de számoljunk eszerint.
Pillanatnyilag az állás:
1. PVSK +43
2. GySEV +19
3. Posta -1
4. DKSK -72
Ha kialakul a holtverseny, az olyan eredmények révén lehetséges, amikor a GySEV kettőt nyer, egyet a Posta, egyet a PVSK ellen. Tehát a Posta és a PVSK mérlege a végső elszámolásig romlani fog, a GySEV-é pedig javulni.
Ha kizárjuk azt az eshetőséget, hogy a GySEV több mint 71 ponttal veri meg a Postát és hogy 44 pontttal nagyobb különbséggel veri meg a PVSK-t mint a Postást, akkor rögzíthetjük, hogy ebben a holtversenyben a Postás a harmadik és a DKSK a negyedik helyre fut be.
Az első két helyről az dönt, hogy milyen különbségekkel nyer a GySEV a hátralévő két meccsén. Az alábbi táblázat első oszlopában az a szám van amennyivel a Posta ellen nyer a GySEV, a másodikban pedig az, amennyivel abban az esetben a PVSK ellen kell nyernie az alapszakaszelsőséghez.
23 vagy több1
21 vagy 22 2
19 vagy 20 3
17 vagy 18 4
15 vagy 16 5
13 vagy 14 6
11 vagy 12 7
9 vagy 10 8
7 vagy 8 9
5 vagy 6 10
3 vagy 4 11
1 vagy 2 12
Ha valaki megy innen a kocsmából csütörtökön Posta-GySEV meccsre, írja meg legyenszíves, hogy volt-e telt ház, a közönség mekkora hányada és mekkora intenzitással szurkolt a GySEV-nek a Posta ellen. Előre is köszi!
Hajrá magyarok!
Hajrá PÉCS!!!