kombi Creative Commons License 2003.03.21 0 0 72112

„Sajnos egy ménkűhatalmasnagy OFF”

Biztos, hogy akkora az az OFF?

Egy 180°C hőmérsékletű lötty mind vasúton, mind közúton, függetlenül kémiai tulajdonságaitól, már önmagában veszélyes árunak számít. Ez pedig alapból jelentősen megdrágítja a közúti fuvarozást.

Ha tehát a fuvarozási távolság már kb. 500 km feletti, illetve több országot is érint, esetleg érdemes megvizsgálni a vasúti (kombinált) fuvarozás bekapcsolhatóságát is.
Speciális felépítésű, beépített fűtőberendezéssel rendelkező tartálykonténer alkalmazása esetén a nagyobb távolságot vasúton teszi meg az áru, csak a töltés, illetve lefejtés során mozog közúton.

Erre az európai gyakorlatban számos példát lehet találni, néha még itthon, Józsefvárosban is felbukkannak ilyen szerkezetek.

A kérdés az, hogy kell-e mindenáron a folyamatos fűtést biztosítani, vagy elegendő a konténert a közúti fuvarozás során, illetve a terminálokon fűteni.

Az első esetben aggregátorral ellátott spéci vasúti kocsi kell a konténer alá, vagy pedig egy a hűtőkonténerek gensetjéhez hasonló szerkezetet kell felaggatni a konténerre, hogy a fűtéshez szükséges áramot folyamatosan biztosítsa.

A második esetben a hőmérsékletet a vasúti kocsira való felrakás előtt legkésőbb a terminálon beállítják olyan szintre, hogy az áru a rendeltetési állomásig ne szenvedjen káros elváltozást. Jó hőszigeteléssel ellátott konténert, és a 20-25 tonna betöltött lötty hőtehetetlenségét alapul véve, no meg tisztességes menetrendet (elsősorban a jelenlegi zárt vonatrendszerek felhasználását) feltételezve az árunak ki kell bírni mindenféle gond nélkül a vasúti fuvarozást.

Előzmény: pho.enix (72082)