Ismeretelen költő verse.

Rogán vitéz

Magyarok! Kik jövénk dús Levédiából,
Eleget szenvedénk vad tatár nyilától,
Török, német, orosz - volna miről szólni,
Utolsó mentsvárunk Rogán Dicső Tóni.
Szörnyű veszély suhan nemzetnek felette,
Gonosz erők hada országunk bevette,
Kihalt volt a tájék, csak varjú kiáltott,
Árulók elszórtak majd' egy milliárdot!

Sötét volt a Duna, mint alvadt vér árja,
Ily nagy ármányságnak nem akadt még párja,
Csendben leszállt az éj, a hab alig csobbant...
Hirtelen ágyú szólt, vad görögtűz lobbant!
Egy, csak egy legény van... Rogán, ki nem lapít,
Azonnyomban kerít három árkus papírt,
Hegyes pennájával striguláit rója,
Ösztövér csuklóján izzad a karóra.

Precíz lajstrom készül, kész reveláció,
Országgyűlésben lesz interpelláció,
Rút, elnyomó önkény tetemre lesz híva,
Béget majd a bolsi, mint a kerge birka.
Tudja Rogán vitéz, hol van rés a bástyán,
Alig bír magával, új gyűlésre várván,
Sneciszerű képe tág vigyorban marad,
Reménykedve lesik a vízi madarak.

Felvirrad a nagy nap, Rogán Antal napja,
Csapásit az ellen számolatlan kapja.
Szóvirágok nyílnak, érv-petárda robban:
Négyszázkilencvenöt - hát a többi hol van?
Gonosz erők búja helyet ad örömnek,
Padokat csapkodva, fetrengve röhögnek,
Sokat készült Tóni nagy lebukást várva,
Pedig amit keres, nem más, mint az ÁFA!

(2002. szeptember)