quad Creative Commons License 2003.03.06 0 0 34
Még mindig újjabb és újjabb készülékek tünnek elő az idő homályából:
Eszembe jutott, hogy volt Klein+Hummel VS 71-es erősítőm EL 500-as sorvégcsövekkel és Dynaco STA 35-öm is.

Egyébként akár át is térhetünk a gyakorlati problémákra, mivel a Vintage készülékek nagy része már egyáltalán nem hallgatható kisebb átalakítások nélkül.
Elég itt a jó öreg bádog RCA hüvelyeket megemlíteni, melyeknek már inkább ellenállásnak mint vezetőnek tekinthetők. Másik ilyen csoda az EAG erősítők kábelezése, szerintem ez is ónozott vashuzalból készült, legalább is nekem annak tünt.

Szintin ide sorolható az említett K+H erősítő. Ez amikor hozzám került búgott, és már többen nem tudtak rájönni miért. Nekem mázlim volt.
Kiderült, hogy a K+H annak idején bakelit házas DIN csatlakozókat használt, de az egyiket valamilyen oknál fogva valamelyik elöző tulaj kicserélte fémházasra, és annak a házát összekötötte a föld vezetékkel, ami miatt földhurok keletkezett.

Egyébként is elmondható, hogy legnehezebb azokba a régi készülékekbe lelket verni, melyeket már többen többféle képen átalakítottak. Sokszor jobb az eredeti állapotban lévő döglött készüléket megvenni, mint a működő buheráltat.

Még egy érdekes probléma: a régi EAG készülékekben én találtam olyan csatolókondikat, melyeknek már mérhető (néhány MOhmos)ellenállásuk volt. természetesen teljesen elvitte a munkapontbeállítást.