Mint parányi lyuk a léggömb bőrén,
leheli gyertyacsonk az olvadt viaszt,
lecsordul testén, a sima-pörén,
s ha hideg leli, átöleli azt.

Fuldokló fénye táncol az arcokon,
riadtan fröcsköl a szemek közé,
éjjel majd megint nagy tűzzel álmodom,
máglyákat húzok paplanok fölé.