Bella beszámolója élete első síeléséről:
Az egész úgy kezdődött, hogy anyagazdi elkezdett mindenféle ruhaneműt becsomagonk a Nayg Táskába. Szépen figyeltem a kanapéról, és csak akkor kezdtem idegeskedni, amikor az én pokrócomat, játékaimat és rágócsontomat is elrakta. De nem történt semmi, éjszaka aludtunk, mint rendesen. Reggel jött Szili, aki gazdiék jó barátja és én is nagyon szeretem, mert simiz rendesen + játszik velem ha it van. Apagazdi és Szili elkezdték lehordani a sok Táskát és én anyagazdival elindultam sétálni. Sajnos be kellett szállnom az autóba, pedig nagyon utálom!!!! Hiába tiltakoztam, mint mindíg, egyszeriben felkapnak és beraknak a hátsó ülésre. Ilyenkor szeretnék bernáthegyi lenni;o)
Nagyon sokáig autóztunk, még sose utaztam ennyit. Az elején elaludtam, de egyszerre arra ébredtem, hogy az a fránya autó nagyon kanyarog, hol joggra, hol balra. Hát nem is bírtam tovább, hánytam egyet. Erre persze megálltunk, és én kiszállhattam sétálni egy jót. Anyagazdi nagy navatva jelentette, hogy belehánytam a hátsó újságtartóba, és kanállal kell kilapátolni a termést;o)
Sajnos vissza kellett szállni az autóba, de már nem mentünk sokat, hanem megérkeztünk a szállásra. Az egyik szobába behordták a Nagy Táskákat, és anyagazdi letette a földre a pokrócomat+ a játékaimat, kaptam enni, inni. Máris jobban éreztem magamat.
Másnap reggel megint be kellett ülni az autóba, és elmentünk egy nagyon fura helyre. Az emberek valami hosszú botot csatoltak a lábaikra. Én megértem, hogy több lábat akarnak, hiszen nekik csaz kettő van, de miért a meglévő kettőre csatolják, azt nme értettem.
Folyt köv.