Nem sok magyar csatár büszkélkedhet azzal, hogy szerették őt az Újpest és a Ferencváros szurkolói. A két ősi rivális ritkán adott egymásnak gólvágót, valahogy nem volt szokás az Üllői útról a Megyeri útra kerülni, vagy éppen fordítva. Volt, akinek sikerült megszeretettetnie magát itt is, ott is – és hogy ne túl távoli példákat említsünk, korábban Ebedli Zoltán, majd pedig Wukovics László volt ilyen szerencsés –, ám a lista igencsak rövid. Horváth Péter azok közé tartozik, akik magukra húzhatták a lila-fehér és a zöld-fehér dresszt, mi több, mindkét csapatnál a szurkolók kedvencei közé tartozott.

Ám, mindez már a múlt.
A támadó 33 évesen a másodosztályú Kaposvárhoz igazolt, és most azt gondolhatja róla mindenki, kész, vége, belőle sem lesz már komoly futballista, levezetni ment a Somogy megyei együtteshez. Pedig nem így van, Horváth Péternek most is első osztályú álmai vannak, és hogy mindezt nagyon is komolyan gondolja, azt szombaton a Ferencváros–Kaposvár előkészületi meccsen góllal bizonyította. Góllal, amelyet korábbi csapata hálójába lőtt, mondhatnánk akár, hogy afféle nemes bosszúként…

– Fura, de Garami József edzősködése idjén távoztam az Újpesttől és a Ferencvárostól is – mondta Horváth Péter. – A futballban van ilyen, valamiért nem szerette a játékomat a mester. Nem is haragszom rá, mert remek szakembernek tartom, viszont a pályafutásomban kétszer úgymond az ő edzősködésekor történt változás. Emlékszem, Újpesten három év alatt mindössze harmincnégy találkozón léptem pályára, és abból csak nyolcszor voltam kezdő, ugye, ez még egy epizódszerepnek is kevés. Ezek után persze, hogy Vácra szerződtem, ahol főszereplő lehettem. Igaz, az újpesti vezetők Pécsre akartak kölcsönadni, de én a korábbi bajnokcsapatot választottam, ahol is eltöltöttem három évet, majd jött a Ferencváros, a nagy kiugrás lehetősége. Én Bátaszékről indultam egy megyei csapatból, és el sem tudtam képzelni, hogy belőlem valaha élvonalbeli labdarúgó válik. Szóval, igazán mámoros pillanat volt számomra az, amikor szerződtetett a Fradi.
– Ahol aztán két évig biztos csapattagnak számított, és ahol a szurkolók is szerették, márpedig ez nem kis szó…
– Én is így érzem, fantasztikus élmény volt mindaz. A szombati edzőmeccsen, amikor már a Kaposvár játékosaként léptem pályára a Fradi ellen, még mindig milyen sokan biztattak, jöttek oda hozzám, hátba veregettek és olyan is akadt, aki azt mondta, örülne, ha még mindig a Ferencvárosban szerepelnék. De ez van… Nekem tavaly nyáron el kellett jönnöm az Üllői útról. Bár sokat voltam sérült, de azért megküzdöttem volna a csapatba kerülésért, a kispados szerepet is vállalva, hogy még több
esélyt kapjak.
– Tavaly nyáron Dunaújvárosba szerződött, amit azóta alighanem megbánt.
– Csak azért bántam meg, mert egész ősszel hitegettek bennünket, nekem pedig van egy három esztendős fiam, Bence, akiről gondoskodnom kell, pénz, fizetés nélkül viszont nehéz.
– Kaposvárra levezetni szerződött?
– Ugyan már! Nem vagyok öreg, és szeretnék az első osztályban futballozni. Tavaly év végén volt egy szívburok-gyulladásom, alaposan megijedtem, hogy komoly bajom van, de három hét pihenés után meggyógyultam. Most Kaposvárott vagyok, ahol még nem írtam alá szerződést, de ha megegyezünk, akkor itt játszom másfél évig.
– Bátaszékről indult, és eljutott Újpestig, Ferencvárosig, Dunaújvárosig, sőt a válogatott kerettagságig. Úgy érzi, kihozta a maximumot pályafutásából?
– A Fradival bajnoki címet szereztem, és egyszer a korábbi kapitány, Bicskei Bertalan valóban meghívott a válogatott keretbe. Ha nekem annak idején Bátaszéken egy jósnő mondja ezt, akkor biztos, hogy kinevetem. Aztán tessék, sikerült. Miért ne lennék hát elégedett?