Volt ilyen film. Amikor együtt élt évek óta két ember, ismerte egymás arcát is rendesen. Keltek és feküdtek, minden rendben volt, majd egy szokásos este után reggelre kelve a kedves arca rémesen hasonlított, mit hasonlított, ô maga volt egy másik ember. Ilyenkor elkezd az emberfia gondolkodni, hogy vajon eddig is az volt, ami volt, csak nem vette észre, vagy most bolondult meg a világ? hogy mi az igazi és mi az álom, és álom-e vagy hallucináció, vagy mi a franc vabn és nem meri felébreszteni a másikat, mert be van szarva, miközben tudja, hogy elôbb vagy utább az úgyis felébred és veszi mégis a nagy levegôt és mégiscsak a vállához ér...