Törölt nick Creative Commons License 2003.02.14 0 0 3
Napsütés, fű után hazai hóban folytatják

Huszák Géza edző igen hasznosnak értékelte a kertvárosiak spanyolországi edzőtáborozását.

Szerdán délután újabb huszonnyolc órás buszozás után hazaérkezett spanyolországi edzőtáborozásából a Nyíregyházi Kertváros NB II-es focicsapata.

Az együttes kilenc napot töltött el Lloret de Marban, remek körülmények között tréningezhettek a játékosok és két edzőmeccset játszottak. A helyi csapatot 6–0-ra, a szintén ott gyakorló NB I/B-és Újpest-Fótot 6–1-re verte a nyíregyházi gárda.

– Főként az itthoni körülményeket figyelembe véve egyértelműen hasznos volt az edzőtáborozás - kezdte értékelését Huszák Géza, a csapat edzője. – Ideális körülmények között, napsütésben, remek fűves pályákon edzhettünk és mérkőzhettünk. A fiúk hozzáállásával maximálisan elegédett vagyok, látszott, hogy feldobta őket a kiváló körülmény. Talán egy edzőmérkőzést még játszhattunk volna, ám a két találkozó is nagyon hasznosnak és örömünkre sikeresnek is bizonyult. Azt sem igen kell hangsúlyoznom, hogy a játékosoknak, vezetőknek, valamint a bennünket elkisérő támogatóknak milyen nagy élményt jelentett élőben látni a világhírű spanyol csapatokat.

Az is örömteli, hogy bár Marcsek, Ignácz János és az utolsó napon Vránszki valamint Márton hagyott ki edzést, szinte mindenki teljes értékű munkát végezhetett. Egyedüli kivétel Fekete, hiszen a támadó egy korábbi izomszakadás miatt csak gimnasztikázott és kocogott, amíg a többiek labdával gyakoroltak.

Csütörtökön délután aztán itthon folytatta a felkészülést a gárda. Gondot a Tiszavasvári úti pálya állapota jelent, márpedig a jó játékra szüksége lenne, hiszen szombaton délelőtt a mádi csapatot fogadják Bessenyeiék. A jövő héten pedig újabb szakasz kezdődik, amelyben már a minőségi munkán, a játékon, a csapat szerkezetének finomításán lesz a hangsúly.

- Mán László -