wifelover Creative Commons License 2003.02.12 0 0 167
Szóval, amint ígértem, szeretném a témában néhány dologról elmondani a tapasztalataimat.

Először talán arról, hogyan lehet idáig eljutni. Azt hiszem elmondható, ez az egész tulajdonképpen egy pótcselekvés. Valami helyett van. Amíg az ember fiatalabb és főleg nincs elkötelezve senkinek, eszébe sem jut, hogy a saját partnerét elképzelje más karjaiban, sőt ölni tudna féltékenységében.
Miért is gondolna ilyesmire, amikor az új ismeretségek varázsa, esetleg egy kezdődő szerelem vérpezsdítő érzése teljesen kitölti az ember szívét. Bár az érzékeink ilyenkor is különválhatnak az érzéseinktől, de a különlegességek iránti igényünket simán ki tudjuk élvezni azzal is, hogy más és más dolgokra próbáljuk rávenni a partnerünket. Nem így egy hosszabb kapcsolatban, pláne egy házasságban. Feltételezve – az én esetem ilyen -, hogy a feleségünket szeretjük, becsüljük, ágyon kívül jól érezzük magunkat vele, partnerünk, társunk. Feltételve, hogy inkább levágnánk a legnemesebb testrészünket, minthogy a gyerekünknek fájdalmat okozzunk egy meggondolatlan válással, máris benne találjuk magunkat egy szép hosszú kapcsolatban, amiben cirka 20-30 évig biztosítanunk kellene egy jó kis izgi szexuális életet. Tekintve, hogy az én párom már x idő után "kijelentette", hogy már nem attól izgul fel annyira, hogy csinálni fogom, hanem attól, hogy csinálom, ez elég nehéz feladatnak bizonyul.
Kérd meg a párodat, képzelje el: színház után, megálltok autóval az alsó rakparton, Te lassan kigombolod a blúzát és ráhajolsz a melleire. Most képzelje el ugyanezt, egy jól sikerült este után egy másik partnerrel. Mikor izgul fel jobban?
Eltekintve attól, hogy Ti nem is fogtok megállni a rakparton, – ott a jó kis lakásotok – a válaszból valószínűleg megérthető miért van mindenkinek szüksége arra, hogy a partnerén kívül más is izgalomba hozza. Akkor is, ha csak fantázia szintjén.
Én véletlenül jöttem rá arra, hogy a feleségem fantáziál és jelentős hatással vannak rá a napközben történtek. Ez kötődhet egy meghatározott személyhez, egy filmrészlethez, vagy valamilyen sokszor megfogalmazhatatlan dologhoz ami hat az érzékeire. Ilyenkor érzékibb, vadítóbb a szeretkezés vele.
Szóval, egyszer, tényleg minden tudatosság nélkül, valami olyat találtam mondani; hogy ha két fiúval csinálnád akkor máshol is tudnának simogatni közben. Törölt nick tudta ezt szépen megfogalmazni, jó volt érezni ahogy egy magasabb ívű pályára kerül az izgalma. Ahhoz hasonlóan mint a kapcsolatunk elején. Ettől fogva, nagyon érdekeltek a fantáziái. Egyáltalán, mikor fantáziál. Sokszor kértem, hogy meséljen. Nem nagyon örült ennek és a mai napig sem kezdeményezi Ő, soha. Tudom, egész életében ellene anélkül, hogy akár csak egy morzsa is megvalósulna belőlük. Ezt fontos megérteni, mert a legtöbb Nő így van vele. Azért lassan megnyugtattam és sok izgalmas percet szerzett nekem azzal, hogy beengedett egy olyan világba amelyből a kizárólagosságra törekvő férjeket kizárják partnereik. Kívánom, éljen boldogan az a férfi is aki úgy gondolja, hogy a párja 30 éven át csak őrá gondol szex közben. Ha, az elején említett jó kapcsolat adott, végül úgyis téged ölel őszintén, neked hálás a felejthetetlen percekért. Nem áll az a dolog, hogy Te ilyenkor csak a vibrátor szerepét töltöd be. Ez elképzelhetetlen, ha tényleg szeretitek egymást. Egyszerűen két ember egyenrangú félként rájön arra, hogy felelősséggel tartoznak egymás életéért. Ők ketten a bázis, másokat csak olyan mértékben engednek be, ami még nem veszélyezteti a kapcsolatukat.
Persze aki azt hiszi, ez ilyen könnyen megy, az nagyon téved. Én is küzdöttem a fájdalmammal, erős volt bennem a birtoklási vágy, de képes voltam legyőzni, mert nem akartam kizárni magam ebből a világból. Szükségem volt néha arra a semmivel össze nem téveszthető izgalmi szintre, amit ez számára és ezen keresztül számomra nyújtott. Ez a kulcs tulajdonképpen. Szereted látni Őt felizgulva, újra és újra szükséged van erre a fogvacogtató érzésre.Egy pár év után te magad egyedűl nem tudod olyan szinre juttatni. Lassan el is felejted milyen volt régen

Most dolgoznom kell.
Ha, valakit érdekel még folytatom.

A félreértések elkerülése végett, nem szeretkeztünk még senkivel, de a fantáziáknál azért már messzebbre jutottunk. Elég jó képzelőerővel bírok és néhány érdekes helyzetet már kipróbáltunk. Olyat is amikor egy másik férfi közelről láthatta, érinthette meztelenül. Ezek arra is jók, hogy Ő is én is felmérhessük meddig is tudnánk elmenni, ha egyszer rászánjuk magunkat. A már említett több ezer levél amit olvastam, bizonyos rálátást biztosít számomra. Látom hány féle vonalat lehet követni és melyik a tuti tévút.

Ha, van olyan pár aki az én segítségemet szeretné így vagy úgy az is elképzelhető.

Wifelover