moncaberta Creative Commons License 2003.02.09 0 0 39
Hát,
1. akkor valamit félreértettem. Nekem az jött át a hozzászólásodból, hogy a matek, az írás az olvasás az fontos, ezért abból jól kell teljesíteni, az ének, tesi viszont nem az, abból lehet akár kettes is. A diploma pedig mindenképpen kell. Bocs, ha én értettem félre.

2. Azt valóban nem tudom, hogy miből lesz majd jobb-rosszabb a gyerek az isiben, de azt már látom, hogy most két évesen mihez van nagyobb kedve. Ezt nem olyan nagyon nehéz észrevenni. A lányom pár hónapos korától egyértelműen jelezte, ha unta azt amit épp próbáltam vele csinálni és valahogy közölte, hogy mit szeretne inkább. Erre már akkor is vannak eszközeik, amikor még nem beszélnek. Zsuzsi például egyértelműen a manuális dolgokhoz vonzódik, nagyon régóta építőzik, rajzolgat-firkálgat, szerel stb, a képek-szavak világa mérsékeltebben érdekli: egyszerűen faképnél hagy, ha unja a mesét, vagy kiveszi a könyvet a kezemből ("Na"-mondja, és szépen a helyére rakja:-)) Ő most ilyen. Lehet, hogy majd változik, nem tudom, de biztosan észre fogom venni.

3. Azzal, hogy elvárom, hogy hozza ki magából a legjobbat, nem valamiféle elvakult maximalizmusra akarom nevelni, csak egy olyan belső igényre, hogy akarja érezni annak az eredménynek az örömét, amiért azért meg is dolgozott (nem vért izzadva erőn felül!). Többre becsülöm a "megdolgozott" angol hármast a született nyelvtehetség ötösénél.

Egyébként azért reagálok kicsit élesen a témára, mert elborzaszt a mai versenyhelyzet az oktatásban. Borzasztónak tartom, hogy hat éves gyerekeknek szabályos felvételit kell végigcsinálniuk már egyes általános iskolákba is, miközben pontosan érzékelik, hogy ők most megmérettetnek, most dől el, alkalmasak -e a sikerre vagy nem (ez természetesen hülyeség), és ehhez mérten stresszelnek is. Hogy a felsőbb iskolákról már ne is beszéljünk.

Előzmény: SzobaCica (38)