Na szóval folytatom a mesét.
Volt az udvarban egy ikerpár, akik utálták egymást, mert egyikük afféle kis görcs volt, aféle maradék, és mindig irigyelte daliás bátyját, akit mindenki szeretett, őrá meg mindig olyan sajnálólag néztek a nagynénik, nagybácsik, odadobtak neki egy csokit, hogy "nőj nagyobbra öcsi", meg ilyesmi. Nagyon fruszrált kisfiú volt, és csak az volt az egyetlen vágya, hogy ő is olyan nagyra nőjön, mint a bétyja. Ezt a fiúcskát Deninek hívták, a bátyját Arnoldnak.
No ez a Deni állandóan ott sertepertélt a varázslódoktor körül, mosta az üvegcséket, meg takarította a labort ilyesmi, és közben unalmában mindenre odafigyelt.Eleinte egyáltalán nem érdekelte a kirurgus mesterség, de mikor azt látta, hogy a királyfi mekkorára nőtt, ördögi terv vázolódott fel az elméjében. Ez a terv egyre ördögibb lett, pláne azóta, mióta azt is látta, hogy a királylányból milyen fantasztikusan nagydarab amazon lett - mindig is gyengéje voltak a szép nagydarab nők, akiken volt jó sok fognivaló. Titokban arról ábrándozott, hogy egyzer talán őt is észreveszi, és akor olyan, de olyan szerelmi éjszakájuk lesz... ha máshogy nem tudja megoldani, megcsókolja a köldökét a szép királylánynak - de belülről!

Egyik este elbújt a vizsgálóasztal alatt, és közben jól megnézte, hová dugja a varázslódoktor a növekedést elősegítő kotyvalékot. Szép kék folyadék volt, mihelyst elment a varázslódoktor, magához vette az úveget, és a helyére betett egy kis vízzel feloldott tintát. Kinyitotta az ablakot, majd hazament. Otthon becsomagolt magának némi élelmet effélét, és bevette magát a sűrű erdőbe. Már jóelőre kinézett magának egy jó kis konfortos barlangot.
(Holnap folytatom, úgyse néz ide senki.)