Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy egy boldog kis hegyi nép, akik kecsketartással, gombagyüjtéssel, gyógynövénytermesztéssel és homeopátiai gyógyítással tartották fel szerető és kicsiny népüket.

Nem is tudták mi a boldogtalanság egészen addig, míg a nép fővarázslója - aki az orvosi feladatokat is mindenki megelégedésére ellátta - mivel túl sok ideje volt, hiszen az egész nép csupa egészséges ételt evett és sokat mozgott, kisérletezés közben fel nem találta a növekedést serkentő gyógyfüvet, illetve ennek ellenszerét is. Maga se tudta mire lesz ez jó, mindenesetre boldogan elujságolta, hogy mire jött rá.

Szegény naív jóságos orvosvarázsló nem gondolta, hogy ezzel szlet vet és vihart arat. Ugyanis először a királylányon és a jövendőbelijén próbálta ki a nedüt. Mivel a varázsitalnak meglehetősen pálpusztai sajt szaga volt, ezért jófajta borban feloldva adta be nekik. A királylány éppen csak belekóstolt a gyógyborba, de a királyfi igencsak meghúzta. Lett is erre nagy galiba! Elkezdtek nőni mint a bolondgomba, ez mind a királylányt, mind a királyfit nagyon aggasztotta. No meg rettenetesen meglepődött a varázsló is, maga se gondolta, hogy TÉNYLEG hatása van a gyógyitalának.

A királyfi nagyon magasra nőtt, már egyszerűen meg se tudta csókolni a királylányt, mert ehhez fel kellett emelnie, holott a királylány is szép derék fehérszeméllyé növekedett. A varázsló újabb kisérletett tett: megitatta a királyfit a növekedéscsökkentő itallal - természetesen borban feloldva - és jó szokásához híven, no meg bánatában, hogy olyan régen tudta megcsókolni a királylányt - megintcsak jól meghúzta a flaskát. Sikerült is az ellenkúra, csak éppen ő maga újra normálissá vált, míg a királylány megmaradt olyan szép derék termetes asszonyszemélynek.

Volt a varázsló udvarában egy testvérpár. Nem testvérek, hanem ikrek voltak. Sajnos nagyon utálták egymást, ugyanis egyikük Deni de Víto-ra, másikuk Schwarzeneggerre hasonlított, merthogy nem egypetéjűek voltak.

(Holnap folytatom a mesét, már kezd összeállni.)