3. Vita a kárpótlás várható gazdasági következményeiről

A parlamenti ellenzéki pártok között a kárpótlást a FIDESZ ellenezte leghevesebben, az ő szakértőik nem is voltak jelen a kiskunmajsai találkozón. A fiatal demokraták kárpótlás címén nem egyszeri vagyontranszfert, hanem folyamatos jövedelmi támogatást – tulajdonképpen nyugdíj-kiegészítést – javasoltak. Az SZDSZ nem vetette el egyértelműen a kárpótlást, mert azt az elemét racionálisnak tartotta, hogy összekapcsolódott a privatizáció ügyével. Ezért – ha csak vázlatosan is – kidolgoztak egy olyan koncepciót, amely az állam vállalati vagyonából finanszírozta volna a kárpótlást, ugyanakkor kizárta volna, hogy más vagyoni és jövedelmi források (pl. szövetkezeti földek, életjáradék) terhére az állam “osztogasson”.

A Soós Károly Attila és Tardos Márton által vázlatosan kidolgozott elképzelés szerint az állami vállalatok vagyonának 10%-át kellett volna vagyonjegy formájában felosztani oly módon, hogy abból minden magyar állampolgár részesedett volna. 31 Egy 4 tagú család esetében tehát ez 80 000 Ft-ot jelentett. Aki eladja a jegyét, az fogyasztási többlethez jut, aki megtartja, az részvényre válthatja. Fontos eleme volt ennek a javaslatnak, hogy a kárpótlás elvét előnyben részesítette az ugyancsak kidolgozás alatt álló dolgozói részvény gondolatával szemben. A dolgozóirészvény-tulajdonlás ugyanis csak a vállalati szféra alkalmazottai számára jelenthet valamit, a költségvetési szféra – és általában a humánszféra – ebből ki lett volna zárva. A lakossági vagyonjegy mindenkinek állampolgári jogon járt volna. Ehhez hasonló konstrukciót, de egy árnyalattal határozottabb kárpótlási jelleggel, korábban Bokros [1990] is javasolt. A mából visszatekintve talán sajnálhatjuk, hogy az I. kárpótlási törvény vitájában felvetett SZDSZ-javaslat a 20 000 forintos lakossági vagyonjegyről hamvába holt, s még az SZDSZ is mindent megtett a gyors felejtés érdekében. Nagyságrendileg az is mintegy 200 Mrd Ft értékű vagyon felajánlását igényelte volna, s valószínűleg a végrehajtás is gyorsabb lehetett volna. Persze a foglár–fogoly dilemmától (ld. 25. old.) ebben az esetben sem lehetett volna megszabadulni.

http://www.argon.hu/~mihalyi/konyv.html