Dunaföldvár a 4 darabos "Mohács típus" harmadik példánya. A hajók valóban az Óbudai Hajógyárban készültek, és ugyan valóban magukon viselik a gyár kézjegyeit, de egyedi tervezésűek.
A hajók sorrendben: Mohács, Kalocsa, Dunaföldvár, Érsekcsanád. Az egyes példányok között csak minimális eltérések vannak.

Az eredetileg 2 főgépesre (1400 LE) tervezett hajókat végül egy szerencsés véletlen folytán 3 (2100 LE) gépesre építették.
A nyolcvanas évek elején pártunk és államunk hőn szeretett vezetői :-)) felfigyeltek a változó idők szavára, és némi pénzt invesztáltak a MAHART hajóparkjának fellendítésére.

A Vaskapu zsilipek megépülése nyomán kialakult nautikai viszonyok miatt a tolóhajózás fejlesztése egyértelműnek tűnt.

Két változat jött szóba, a tolóhajók, vagy önjárók építése.

Ezek gyártásában mind a hazai, mind a "baráti" Csehszlovák hajóépítőipar nagy tapasztalattal, és persze hatalmas kapacitással rendelkezett.
Ezzel szemben modern, tolóhajózásra alkalmas önjárót addig se a csehek, se mi nem építettünk.

A probléma éppen ebből alakult ki.
A kérdés eldöntésére összehívott sratégiai értekezleten jelen levők sajnos valamennyien gazdasági szakemberek voltak.

Hihetetlen módon az egyetlen hajós a PÁRTTITKÁR volt!!!

Ő körömszakadtáig az önjáró hajók fejlesztéséért küzdött.
Az egyik legfontosabb érve a DMR akkor már előre látható megépítése volt.

Az összegyűltek azonban tervgazdasági mutatókat lobogtattak, mondván, a forgalom 70-80 százaléka az aldunai vas, gabona és foszfát szállítása lesz az idők végezetéig.
Márpedig az aldunára bizony nagyon tökéletes a tolóhajó.
Ehhez nagyszerűen passzolt, hogy kiváló bárkaépítő kapacitással és tapasztalattal rendelkeztünk.
További érvként szerepelt, hogy Csehszlovákia már érdeklődött az általunk gyártott 1800-as bárkák iránt. Így - jótestvéri szocialista csereüzlet keretében, gyakorlatilag különösebb készpénzügylet nélkül megoldható a kérdés.
(Ne feledjük, abban az időben, ha volt gyár, akkor is gyártottak valamit, ha azt rögtön a szemetesbe vitték. Lásd az egyutas román tengeri flotta...)

Modern önjáró hajót abban az időben a Dunán még csak Ausztriában, Korneuburgban gyártottak.
Még a nagy testvéri Szovjetunió is ott vette a maga hajóit. (Igaz, aztán szépen lekoppintották, és párat ők is építettek belőle.)

Ezek beszerzéséhez viszont tetemes mennyiségű kemény valutára lett volna szükség. Ami abban az időben bizony ritka jószág volt a Lajtától keletre.

Így hát a fehér füst - mondhatni automatikusan - felszállt.

Azonban - a szocializmus bizony demokratikus rendszer volt (!!) - a szakma véleményét nem szabad teljesen elutasítani alapon kompromisszum született.
A kapitány úr ugyanis erőteljesen kritizálta a csehszlovákok szeme fényét, mondván, az a 2 darab 700 lovas Skoda szépen elviszi majd a tolót, de mi lesz a tolatmánnyal??

Olyan marha nagy tepsik azok az óbudai hajók, nosza, tegyünk bele még egy pár pacit.

A szocialista tervgazdaság sztármanagerei összedugták a fejüket az asztal fölött, és kiötlötték a megoldást: a szlovákoktól 12 Skodát kapunk, ha hajónként nem 2 hanem 3 darabot építünk be - igaz, így csak 4 hajóra futja - akkor az már kielégíti a parancsnok elvtárs lóerőigényét.

Megszületett hát a demokrácia alappillére, a szocialista kompromisszum.

:-))