A herceg és a hercegnő (fiúruhában) vívásórára megy nagy lelkesen. Ezt, igazolja az, hogy bár az utca néptelen, mégis kivont karddal, ámde békés arckifejezéssel mennek a vívóléckére, sőt a hercegnő a legkissebb külső ingerre (valami csuklyás nyanyus hívó szava) - meg is torpan, amint a kis nyaki csecsebecsét meglátja. Nyakához is kap, ahol - nicsak - éppen nincsen is nyaklánc. Tehát ő azt elvesztette, a csuklyás nyanya avagy pasas, nem lehet kitalálni - éppen azt kérdezi tőle, nem ő vesztette e el? A herceg menne tovább, minek neki ilyen női hülye ügyekbe bonyolódnia - ámde a hercegnő nem fogja hagyni a nyakláncot, a vívólecke megvár, úgyis mi fizetjük a vívómestert, dolgozzon meg a pénzéért. Igenám, de a csuklyás nyanya mást akar. Van neki ugyanis egy fiacskája, aki - minő szomorú - de súlyos génhibával született, mivel egyszer anno, mikor annyira hiányolta a férjét, jobb híján beérte egy éppen megveszni készülő farkassal, aki akkor azt se tudta már mit csinál. No hát mit szépítsük megtörtént a nagy eset, s ebből a felejthető nászból született a kis farkasfi, akinek azóta is táplálkozási problémai vannak, ugyanis neki friss hús kell, sőt lehetőleg zsenge friss hús. MIvel szerencsétlen két lábon jár és a fogait is túl sokat mosta, kicsit elhumanizálódott, így csak késsel tudja leölni a napi vacsira valót. A mamája pedig titkolni akarja ezt a szörnyűséget, így afféle cukrosnéniként működik nagy titokban úgy, hogy állandóan vándorolnak, nehogy egy-egy kisvárosban elterjedjen a hírük. Végül is, ahol egy-egy ember időnként eltűnik, az nem olyan nagy újság ebben a sötét középkorban...