Amet Creative Commons License 2003.01.03 0 0 182
Kedves

Az ősi korszakokról és az egy Istenről, akit amint mondtad, ha van, direktbe szeretnél megismerni, elmondom ami nemrég a tudomáésomra jutott.
József Attilát idézem bevezetésül: „Amikor golyóznak a gyerekek, az Isten köztük ténfereg, és aki a szemét nagyra nyitja annak a golyóját a lyukba gurítja”.
Azért kezdtem ezzel, mert minden a teremtésben (víz, szárazföld, levegő , égitestek, ásványok, élőlények, felhők, jelenségek, stb.) hordoz egy titkos belső jelentést, ami a teremtőről, és az Ő dolgairól beszél.
Az első embercsoportot, aki Őt a teremtett dolgokból felismerte, az jellemezte, hogy beszédjük is az ezekből való megfelelésekből történt. Pl: ha azt mondták , hogy „Nap” ez alatt Istennek olyan sok külső és belső tulajdonságát értették, és elmondták , amit nyelvtanilag összeszerkesztett szavak ezreivel sem fejezhetnénk ki. A megfelelésekből történő beszéd hasonlítható a számítógép adatforgalmához. Mivel a mennyben is ez a beszédforma van, így az ott élőkkel a közvetlen érintkezésnek nem volt akadálya. Ezt a kort hívták aranykornak, vagy Ádámnak.

Mint ahogy minden dolognak van kezdete és vége így ennek a kornak is eljött a vége. Ez a teremtésben a következőképpen van ábrázolva:

Az ember gyermekkora megfelel a reggelnek , vagy a tavasznak.
Az ifjúkor megfelel a délelőttnek, nyárnak.
A felnőttkor a délutánnak, vagy ősznek.
Az aggkor az éjbe hajló estének , vagy télnek.

A vég így egy erővesztést, romlást, halált jelent.

„Ádám” vége úgy jött el, hogy az érdeklődés Isten felől elhajlott a teremtett dolgok felé. Ennek az elhajlásnak az lett az eredménye, hogy az erőszak és a gonoszság annyira elszaporodott, hogy Isten megbánta, hogy az embert teremtette, és jött az özönvíz. (Ádám jelenti az Isten népének gyermekkorát)

A második kort ezüstkornak hívták. Ez Nóéval kezdődött. Mivel Nóé Istenfélő volt, így a tőle származók is. Ez a nép még ismerte a megfelelések tudományát, de már nem abból beszélt. Írásaiban (pl: hieroglifák), vagy lakás, és közterület díszeiben még a mennyei megfeleléseket ábrázolta. Ennek a népnek a vége azzal jött el, hogy az Isten helyett az őt kiábrázoló dolgokat kezdte tisztelni, így bálványimádóvá, többisten hívővé vált. Mivel az élő Istentől eltávolodtak, a hieroglifák és szobrok eredeti jelentését az idő múlásával elfelejtették, és más értelmet adtak nekik.

A harmadik kort rézkornak (Ez nem a tudomány szerinti rézkor, hanem a Dániel látomása szerinti.) hívták. Ez Ábrámmal (Ábrahám) kezdődött, és az Izráelita egyház volt, amelynek éjszakája akkor jött el amikor a köztük megszületett Istent megölték. A megfelelések tudományát , már ez az egyház elvesztette, de az általuk leíratott Ó szövetség, mivel ezt az Úrtól kapta teljes egészében megfelelésekben íródott, és ezért mennyei titkokat takar.

A negyedik kor a lelki vaskor , amelynek kezdete Jézussal kezdődött, és a kereszténység jelenleg is tartó kora. Ennek éjszakába fordulása akkor történt, amikor az egy Istent három személyre osztotta és külön imádkozik az egyikhez mint az Atyához, külön a másikhoz mint Fiúhoz, és külön imádkozik a harmadikhoz mint a Szentlélekhez. Ezzel bevezetve a többisten hitet. A megfelelések ismerete ezért el van rejtve előle a Biblia szószerinti értelmezése (mint egy felhő) mögé.

Kiderült, hogy az Isten népének is van, gyermek, ijú, felnőtt, és öreg kora, és már látható ebből hogy a végéhez ért. Ezután jön el az az egyháza az Úrnak, amely a mult tapasztalataiból tanulva már nem esik el többé, hanem örökké megáll. ( Dán.2:44, 45, 7:26, 27.)

Ha bővebben érdekelnek az itt leírtak, itt a forrás: www.extra.hu/swedenborg

Üdv: Amet

Előzmény: Törölt nick (174)