Kedves big4!
Nagyon érdekes kérdéseket vetettél fel, de ha Akyra sem bánja, tényleg szeretném átvinni a témát a Misztika és Mágia topic-ba.
Mivel az én személyes hitemben épp most történnek nagy átalakulások, ezért egyelőre inkább kölcsönvett gondolatokat közvetítenék neked a magam részéről. Véletlenül épp ma találtam egy írást a Wicca-honlapon, amiből most idézek egy részletet gondolatébresztőnek.
„A keresztény, iszlám, zsidó és más egyistenhívő (monoteista) vallás mitológiarendszerében az Isten magának a világmindenségnek felel meg. Ebből fakad az Isten hatalma, ami az egész univerzumra kiterjed, azaz határtalan, elér egészen az idők kezdetéig és tart a világ majdani összeomlásáig. Így kapunk egy egységes, térben és időben mindent átfogó erőt, aminek a világ anyagi része a saját maga által létrehozott önarckép, tükör, és benne tükröződik az a végtelen hatalom, ami ennek az Istennek a sajátja.
Ez eddig rendben is van, hisz ki is merné kétségbe vonni a világegyetem egységét. Csakhogy a vallás emberek számára jött létre, és az ember az egy olyan állatfajta, amelynek a képességei többnyire behatároltak, a többségnek meg még inkább behatároltak. Következtetésképpen az ember önmagában véve, a saját intellektusával nem képes felfogni a világegyetem egészét, megérteni annak határtalanságát és teljességét, azaz nem képes magába fogadni az egy Isten tökéletességét. Ez már magában rejt egy igen kellemetlen önellentmondást.
Ha az ember megalkot magának egy istent, vagy egy isten megalkotja magának az embert, az feltételez egy egymásrautaltságot, vagyis szükségük van a másikra a létezéshez. De mi haszna van egy olyan szövetségnek, ahol az egyik fél a másikat még fel sem ismeri, nem is látja, bár édestestvérei egymásnak. Ugyanis a fentebb említett vallások fő iratai mind egyetértenek abban, hogy az Isten a saját képmására teremtette meg azokat a lényeket, amelyek imádják őt. Az emberekben feltételezett, az Isten által beléjük teremtett határtalanság viszont arra már nem terjed ki, hogy saját teremtőjüket egészében véve felismerjék.
Azok, akik több isten jelenlétét feltételezik a világban, ezt másképp látják. Az istenek, mint önálló létezések ugyanúgy részei az univerzumnak, mint bármelyik ember, sohasem függetlenek tőle, térben és időben behatároltak, ergo nem határtalanok és végtelenek. Azt hogy vannak gyengeségeik, sőt hibáik is, igen érzékletesen mutatják azok a legendák, amelyeknek ünnepelt főhősei (Pl.: Prométheusz), kihasználva a hatalmasok Achilles-sarkát (Még egy példa.) legyőzték őket. Mégis isteneknek nevezzük őket, hiszen olyan tulajdonságai vannak mindegyikőjüknek, amelyek magasan az emberek fölé helyezik őket, mind anyagi, mind szellemi, mind lelki szinten. Tehát vannak az istenek képességeinek is határai, de ezek már túl messze találhatóak egy halandó számára. Ez olyan, mint amikor vágyakozva nézzük a madarakat, milyen szépen és messzire szállnak. Mi is el tudunk gyalogolni, bármilyen távolságra, de repülni - azt csak a madarak tudnak.”
Lesz még több kapcsolódó gondolat, most egyelőre ennyi. (Közben én is várom a hozzászólásokat - Zealander hitvilágát már ismerem, azt is tudom, hogy a wiccásoknál mindenkinek teljesen egyéni, de ha lehet, az Akyráét is szeretném megismerni.)
Üdv: Mirjam