Szerintem a kiálló vacak egy csontdarab. Megmagyarázom: A jelenet a limbohinto nevű ügyességi és stratégiai játék korai középkori eredetét látszik alátámasztani. Igen kevéssé ismert, hogy kezdetekben a játék nehezítésekkel volt tarkítva, mivel a léc alatt való, olykor tartós gerincferdülésekkel járó derékcsavargatásokkal előadott mutatvány elengedhetetlen feltétele volt a harcosok csatabeli sikereinek, ahol az ellenség megtévesztésére igen sokszor meglepetésszerű, gumiembert megszégyenítő mozdulatokat kellett produkálni. A kiképzésen a terepgyakorlat is ennek megfelelően történt: a harcosjelölt versenyző mellére a bátorságot szimbolizálandó egy csontdarab segítségével súlyos követ rögzítettek (ez a háttal álló versenyzőnél nem látszik, pedig ez húzza előre a testét), valamint mindkét lábára is egyet-egyet a képen látható módon, mivel a sűrű kulacsozgatások közben ez biztosította a stabil pozíciót a mutatvány megkezdéséhez. A kövekre a már említett nehezítés miatt is szükség volt, hiszen a versenyzőnek meg kellett mutatnia, hogy nemcsak a saját súlyát, de a kövekét is át tudja vonszolni a léc alatt. A jelenetben a versenyző éppen nekikezd a műveletnek. Fontos megemlíteni, hogy a játékosoknak sokszor némi ösztönzésre is szükségük volt a sikerhez, ezt a feladatot jelen esetben a biztató harcostárs vállalja fel, a vacsorára szánt tyúk képének felmutatásával. A képen látható, hogy a lovas játékvezető igyekszik annyira nehezíteni, amennyire csak lehet: a lécet félig lefelé irányítja, így a versenyző esélye kétséges: a ló már oda se mer nézni. A harmadik játékos persze könnyen üdvrivalg: ő már átjutott a lécen, erről tanúskodik egyrészt sisakjának két letört szarva, amelyek nyilván sodorták a lécet (a sorra kerülő játékos épp ezért vette le a sajátját), másrészt a szívéből kiálló csont is, amelyről a sikere miatti megkönnyebbüléstől már leesett a nagy kő.