L-Wolf
2002.12.27
|
|
0 0
161
|
Cobra MT700 Gáz
Sziasztok,
mint korábban írtam, az egyik Cobra MT700-am elromlott a párból, amit vettem, rögtön másnap. Kicserélték, és 15 nap után a következő csomagból is elromlott az egyik. Ez már nem lehet véletlen, annál is kevésbé, mert az EW-ben a visszárunál éppen előttem hoztak vissza Cobrát, és az eladó is elmondta, hogy nagyon sok reklamáció történt. Így már nem mertem újabb C-t venni, inkább a pénzt kértem. Korrektek voltak, mert a decemberben vásárolt hibás árut nem csak három napig, hanem hónap végéig vissza lehet adni. Tehát ha Cobrátok van, akkor nyúzzátok, mert ha szilveszterig kijön a hibája, akkor még ki lehet cserélni, és nem kell szervizbe rohangálni. Komoly probléma lehet a minőségellenőrző rendszerükkel Thaiföldön.
Tegnapelőtt én is óriási forgalmat hallgattam a PMR csatornákon; mindenkinek PMR-t hozott a Jézuska.
Ma 7.00-kor felmászom a Gellért, vagy a János hegyre és nyomkodok majd a 8-as csatornán szelhívó nélkül. Kapcsoljátok be a PMR-t, hátha össze tudunk hozni egy kapcsolatot.
W |
|