Kedves sierra!

Ha leszámítjuk a megfogalmazás zamata érdekében elkövetett — és ebbéli minőségükben feltétlenül bocsánatos — barokkos túlzásokat, akkor véleményeink alapvetően 2 ponton különböznek:

1. Mint H-Turul kolléga rámutatott, a magyar (MG)TSZ-nek pontosan annyi köze volt a kolhozhoz, hogy oroszul így hítták — minél fogva a Nagy Testvér azt hihette, hogy nálunk is az van.

A két fő különbségnek csak az egyike az eleinte melléküzemágaknak nevezett különféle termelő-szolgáltató vállalkozások felfuttatása: a másik a nagy- és kisüzem kombinálása. A nem vagy rosszul gépesíthető, jelentős élőmunkát igénylő tevékenységeket vitték a háztájiba; az ottani munka egyértelműen nyereségérdekelt volt (ki-ki magának dolgozott). Mivel azonban ennek kiszolgálásához a nagyüzemnek is jól kellett működnie (pl. takarmány), áttételesen az is nyereségérdekeltté vált.

2. Fentieknek köszönhetően a rendszerváltás előtt 2 olyan ország volt Európában, ahol a mezgazd. nettó ktg.vetési befizető volt: Hollandia és mi. A rendszerváltás után az előzményekben leírt folyamatok eredményeként ez a jól bejáratott termelési rendszer szétesett: félelmetes látvány volt, ahogy az országot járva egyre-másra betakarítatlan táblákat (napraforgó, feketeribizli stb.) kellett látnom novemberben, egy szál lovacskával szántogató gazdákat márciusban és a szétlopott ajtajú-ablakú, cseréptelenített, egykori gépállomások környékén rozsdásodó, félig földbe süppedt gépeket egész évben. A termelés förtelmes visszesése most, a csatlakozási tárgyalásokon tette be nekünk a kertajtót, ama bizonyos mezőgazdasági kvótáknál: hiába szerettük volna elfogadtatni a '80-as évek végének termelési szintjeit.