Erről a szigetről az jut eszembe, hogy vajon miért nem vagyunk képesek megelégedni azzal, amink van? Örülhetnénk, hogy kaptuk ezt a tavat, de nekünk ez nem elég, szigetet is akarunk rá (?)
Ehelyett inkább a már (illetve még) meglévő értékeinket kellene védenünk anélkül, hogy folyton beleavatkozunk a természet rendjébe - pusztán nyereségvágyból.
Arról nem is beszélve, hogy mindig lesznek olyan kevés ésszel, ám annál több pénzzel megáldott emberek, akiknek semmi sem elég. Most úgy gondolkodnak, hogy "Tavunk már van, legyen egy szigetünk is!"
Ebből a sziget-bizniszből viszont jónéhány meggazdagodni vágyó kimarad majd, ezért jön a további okoskodás: "Tavunk már van, szigetünk van, most már igazán lehetne egy vízesésünk is!"
És ezt így folytathatnám a végtelenségig, ám a rövid időn belül a gondolatmenet már a következő volna: "Szigetünk már van, vízesésünk van, kiskutyafülénk van,.... de hova lett a tavunk???"