Zsoldos Creative Commons License 2002.12.05 0 0 24881
A katonaságnál, kopaszként, az első hadtáp-szolgálatomon történt. Akik nem voltak katonák, azoknak elmondom, hogy a hadtáp szolgálat reggel fél 5-kor kezdődött, és tartott, ameddig tartott.
A másnapi ebédhez kellett megpucolni 8 zsák krumplit. A hadtáp-főnök sajnálattal közölte, hogy nem működik a krumplipucoló-gép és sajnos rendes (markolattal rendelkező) kést sem tud adni, úgyhogy álljak neki a saját hadtáp-késemmel (ami lényegében egy fémlemez, éllel ellátva) és ő mindjárt hoz segítséget. Ekkor délután fél hat volt.
A második krumplinál tartottam, mikor megjelent egy másik kopasszal, aki köszönés után leült velem szemben és nekilátott ő is a krumplipucolásnak. Beszélgettünk erről-arról, főleg a helyi dolgokról. Éreztem, hogy ez így nagyon karcsú lesz és reggelig sem fogunk végezni, de ezt még végig sem tudtam gondolni, mikor a srác megszólalt.
"Még be sem mutatkoztam: Vendel vagyok." Majd rövid szünet után hozzátette: "Sátánista."
Néztem a kést a kesében, nagyon gyakorlottan bánt vele. Tudtam, hogy a beszélgetésünk fő csapásiránya mostantól a sátánizmus lesz. Én is mondtam a nevem, de nem tudtam bekategórizálni magam. (Azóta sem tudom, bár itt az indexen már többen megtették :))
Szerencsére hamar kiderült, hogy jó Vendelünk sátánizmusa nem nem nyúlt egészen az okkultizmus mélységeibe, megmaradt zenei szinten. Imádta az akkoriban (80as évek végén) fénykorukat élő black metal együtteseket. Az egyik kedvence a Bathory volt, amelyik - bár a neve az ellenkezőjét sejtteti - nem volt magyar illetőségű, és Vendel szinte megállás nélkül képes volt beszélni róla. Mondtam neki felbátorodva, hogy én meg egy házban lakom a Tormentor együttes gitárosával és személyesen ismerem további két tagját. Egy pillanatra elakadt a monológban, majd a felderülő arcáról két dolgot véltem leolvasni: 1. szereztem egy barátot az elkövetkező másfél évre, 2. lehet, hogy még ma denevért kell ennem.
Később kiderült, hogy Vendel valószínűleg sosem hallott még a Tormentorról, de úgy érezte, hogy mi egy vérből valók vagyunk. Innentől kezdve lényegében abbahagyta a krumplipucolást és tovább taglalta a black metál nagyszerűségét, valamint ahogy egyre beljebb mentünk az éjszakába, mind többször adott elő részletet valamelyik örökbecsű opuszból. Baromi hosszú és fárasztó nap állt mögöttem, Vendel halálra idegesített a szövegével és black metálos hörgéseivel már az agyamat karmolászta, az ujjaim majd leszakadtak és a krumplimennyiséget nézve még nagyon sok volt hátra. Vendel kezében a pár órája ott lévő, félig pucolt krumpli már sötétre barnult, mikor eszébe jutott, hogy nem csak a Bathoryt szereti. "Hát a Venomot ismered-e?" Válaszolni nem volt időm, mert feállt a stokiról és a fejét rázva, a nyálát szanaszét porlasztva már bele is kezdett az első riffekbe.
Iszonyatosan belehúztam a krumplipucolásba. Lényegében hat húzással megvoltak a krumlik, amik az idő múlásával egyre inkább hasonlítottak egy téglatestre. Mikor az egyiket épp dobtam a vízbe, láttam, hogy Vendel - "nóta" közben - követi a szemével a röptét egészen a csobbanásig. Na, gondoltam, ha ez most megbubogja, hogy túl vastagon pucolok, akkor elvágom a torkát. De csak annyit kérdezett, hogy "Nem volt túl szabályos ez?" :) Zavarta a cizellált lelkivilágát a szigorú forma.
Szerencsére éjjel fél egy tájban visszaült a stokira és az utolsó zsák krumlit már újra együtt pucoltuk. El is fáradt, be is rekedt, talán álmos is volt. Fél kettőre végeztünk. Ahogy baktattunk fel a századszintre, megkérdezte, hogy ne menjünk-e fel a kantinjukba, akkor meg tudná mutatni az új Bathoryt. Mondtam, hogy talán máskor, most inkább alundék egy csöppet. (Később tényleg megmutatta, és azt kell mondjam, hogy a konyhán lényegében egy az egyben adta elő a számokat)
Manapság, mikor nagy ritkán krumplit pucolok, a feleségem szinte mindig kifogásolja, hogy túl vastagra hagyom a levágott héjat. Ilyenkor szívesen mondanám, hogy látta volna azokat a krumlikat, amit a seregben együtt pucoltam Vendellel, a sátánistával. De még sosem mondtam. Nem érezné a súlyát...