haliho Creative Commons License 2002.11.29 0 0 10

Sziasztok!

Egy hang a túloldalról...:-)))

Szóval én voltam anno a mama kedvence kisfiú - bár a "beteges" jelzőt szvsz messze nem érte el a dolog. Mindensetre tény, hogy én voltam a mama kedvence, amit némileg ellensúlyzott, hogy papám kedvence viszont két nővérem is volt. (A harmadik nővérem nagynénikkel vígasztalódott. :-))) Az érdekes, hogy nálunk egyértelműen 1-2-3 ok játszott fő szerepet:
-nagyon hasolítottam állítólag anyai nagyapámra, akit anyám nagyon szeretett (ha valami, akkor ez az érzés volt némiképpen beteges),
-anyámban számos szakmai ambíció benne szorult, azt remélte, hogy majd én beteljesítem azokat,
-anyám világ életében fiús lány volt, szerinetm nemigen békült meg azzal a szereppel, hogy ő lány (bár érdekes az anyaszerep "jól állt neki"),
-az is játszhatott esetleg, hogy nem igazán volt jó szüleim házassága, de azt nem hiszem, hogy férjpótlékként szerepeltem volna.

Nem volt beteges vagy drámai a dolog, a nővéreimmel is nagyon jó maradt a kapcsolatunk felnőttkorunkra is, de a probléma csírájában megvolt.

Ugyanakkor szerintem a jelenség terjed, és még inkább terjedni fog a jövőben :-(((

Többek közt az egyik ismerősömből extrapolálok, aki egyedül neveli egyszem fiát, szvsz elképesztő egészségtelen testi-lelki kötöttségben tartva szegény srácot. Valami megrázó volt látni, amint kézenfogva ment a 14 éves fiával - szóltunk neki, hogy ezt ne tegye, ha lehet. Csodálkozott... De akkortájt még lazán ki-bejárt a fürdőbe, ha a fia fürdött stb.

1. Szóval én azt hiszem, hoyg az egyedülálló anya, aki egész életét rááldozza egyszem fiára, szinte törvényszerűen magához próbálja kötni: mert eltelt az élete, és nincs semmi más, csak a fia. Ha azt elveszti, elvesztett mindent. Megöregedett, társa nincs, karrierje nincs, hobbija nincs - mi lesz vele, ha elveszti még őt is? Ha már a fiának se lesz rá többé szüksége, akkor minek éljen, mi marad neki?

Sokkal jobb a helyzet, ha legalább 2-3 gyerek van, mert akkor megoszlik ez az érzés, ráadásul
szinte biztos, hogy valakinek a nagyobb családból szüksége van a nagyira - kisebb vagy nagyobb dologban. Még az is sokkal jobb, ha van valami hobbija, sajnos amíg a gyerek kicsi, addig úgy érzi, hogy neki mindenről le kell mondania - különben rossz anya. Pedig hosszú távon az az egészséges, ha ő nem "csak anya" (egyetlen szereppel), hanem önálló ember is marad valahol, saját barátokkal, hobbival, célokkal, vágyakkal.

Igenis fontos, hogy a kisgyerek mellett is csináljon saját programot (persze nem a 2 hetes újszülöttre gondolok), egy pár éves gyerek ki kell bírja, hogy anyu (szerencsésebb esetben anyu és apu) pár órára elmegy, akár egy egész estére is. Ezt szvsz tanítani kéne a kismamáknak! Hosszú távon tönkreteszed a gyerekedet, ha mindent feláldozol érte! - sarkosan fogalmazva.

2. Szerintem a mai világ a hagyományos férfi értékeket helyezi előtérbe: karrier, pénz, nyüzsgés. Ennek megfelelően a lányok egy része úgy éli meg, hogy baj, hogy ő lány, de majd a fia, az ő fiacskája olyan klasszul bepótolja, amiről ő lemaradt. (Kb. mint anyám teljesületlen ambíciói.)

Persze, hogy mire megy ezekkel az eszmefuttatásokkal valaki, aki személyesen esik ilyen csapdába, azt nem tudom, valszeg semmire. :-(((

haliho