Elolvastam a cikket, és ezúton is köszönöm, hogy megadtad a cimét!
Amellett, hogy rengeteg érdekes információt tartalmaz, számomra félelmetesen megdöbbentő volt az a szomorú végkifejlet, ami az állampolgárságának ügyében történt. Tök jó, hogy konkrétan idézve is lett a hivatalos levelekből. Ezek azt erősitik meg, hogy azok a problémák, amiket Wass is állandóan emleget, a magyarok (főként az állam és a hivatalok) részéről, jelenleg is ugyanazok, mint a múlt században. Nevezetesen, elhanyagolják/elhanyagoljuk és semmibe vesszük saját nemzetünk IGAZI nagyjait, szépen megsemmisitve ezáltal azt a hatalmas szellemi potenciált, amit az alkotó és hosszú távon gondolkodó honfitársaink hoztak létre. Nem csoda, hogy ott tart az ország, ahol.. És ehhez elég néhány zéro emberke, hogy elvágjon kezdeményezéseket, lehetetlenné tegyen olyan embereket, akiknek az élete a garancia arra, hogy mások/a nemzet érdekében cselekednek. Megoldást az jelenthetne, hogy volna legalább EGY valaki, az állami vezetők közül, aki felismerné ezeket az ellentmondásokat az ilyen hozzáállás mérhetetlen hibáját és károkozását s félresöpörné az okvetetlenkedőket és a keresztbetevőket. /Valahogy úgy, ahogy a "Vérben és viharban" regényben Dengezik próbálta./ De ilyen ember úgy látszik abban az időben sem volt és most sincs.
Itt a kérdés, amit a józan és önzetlenül gondolkodó ember világosan lát: "Ha ezek a vezetők tudják, hogy teljesen elhibázott stratégiát követnek a nemzettel kapcsolatban, akkor miért csinálják? Ha pedig nem látják, hogyan kerülhettek oda?"
/Hasonló a szitu Faludi esetében is, mikor az öreggel lakásának ürügyén szivóznak vég nélkül, ahelyett, hogy öreg napjaira nyugalmat teremtenének neki. De a magyar Nobel-dijasok sorsa is ebbe a körbe illik./
A jelenlegi legújabb helyzetet is elszomoritónak tartom, különösen a státusztörvény szempontjából. Itt volna egy lehetőség, hogy a különböző erők legalább ebben az ügyben egységet mutassanak, de ezt is "gondosan" kihasználják az ellenségeskedésre, feláldozva a hatalomért folyó harc oltárán azokat az embereket, akikért kitalálták.